Pesti Srácok

Szijjártó: hatalmas sikertörténet a vajdasági gazdaságfejlesztési program

Szijjártó: hatalmas sikertörténet a vajdasági gazdaságfejlesztési program

Hatalmas sikertörténetnek bizonyult a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amely minden félnek jó, elsősorban a helyi magyar közösségnek, de az anyaországnak és Szerbiának is - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a szerbiai Adán.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Eurotextil Kft. fejlesztésének átadásán arról számolt be, hogy a több mint ötven főnek munkát adó, nagy nemzetközi márkáknak bérgyártást is végző ruhaipari cég ezen beruházás nyomán a termelés teljes folyamatát le fogja tudni fedni.

A projekt értéke 135 millió forint, amelyhez a magyar állam 51 millió forint támogatást nyújtott, ezáltal elősegítve huszonöt új munkahely létrejöttét a ma is 99 százalékos exporthányaddal dolgozó vállalatnál - tájékoztatott.

Beszédében a vajdasági gazdaságfejlesztési program eredményeit méltatta, rámutatva, hogy az elmúlt években 80 milliárd forint támogatást ítéltek meg 14 263 helyi vállalkozásnak, amelynek köszönhetően összesen mintegy 170 milliárd forintnyi beruházás jött létre.

PestiSracok facebook image

Szavai szerint mindez annak a tükrében különösen nagy szó, hogy korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy magyar költségvetési forrásokból Szerbia területén finanszírozzon beruházásokat a kormány.

- sorolta.

Majd sikertörténetnek nevezte a magyar-szerb együttműködést, illetve a vajdasági gazdaságfejlesztési programot.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a világ válságról válságra bukdácsol, és ilyenkor különösen nagy szükség van a nemzeti összefogásra, a jószomszédi kapcsolatokra.

- mondta.

Továbbá úgy vélekedett, hogy ez az összekapaszkodás olyan plusz erőt adott a két országnak, amelynek nyomán lehetővé vált a kihívások másoknál hatékonyabb leküzdése. A miniszter kijelentette, hogy a nehézségek ráadásul demonstrálták azt, hogy a magyar-szerb barátság és szövetség válságálló.

- fogalmazott.

Erre pedig példaként hozta fel, hogy a koronavírus-járvány idején védekezéshez szükséges eszközökkel segítették egymást, az energetikai válság alatt pedig megnőtt a jelentősége annak, hogy hazánk szinte már a teljes földgázimportját a szomszédos országon keresztül szerzi be, Szerbia pedig Magyarországon tárolja a gáztartaléka egy jelentős részét.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.