Pesti Srácok

Vendégekkel teli panzió gyulladt ki Romániában, többen meghaltak (Frissítve!)

null

Vendégekkel teli panzió gyulladt ki kedden a dél-romániai Prahova megyében, ahol a frissített jelentések szerint öten bennégtek. A tüzet eloltották, három eltűntet még keresnek a hatóságok, keresésüket éjszaka is folytatják - közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

A News.ro beszámolója szerint a tűz kedden reggel keletkezett Tohani településen. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok, a földszinten lakók időben kimenekültek, de az emeleti vendégek egy részét még keresik.

A ISU frissített adatai szerint a panzióban 26-an tartózkodtak, közülük nyolcat nyilvánítottak eltűntnek. Virgiliu Nanu, Prahova megye prefektusa korábban az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, hogy öt felnőttet és három gyereket keresnek a tűzoltók.

A hírtelevízió és a Román Televízió (TVR) később arról számolt be, hogy hat személy szénné égett holttestét megtalálták a romok között. Az ISU később pontosította az információt, és közölte: négy felnőtt és egy gyerek holttestét találták meg, további három eltűnt után kutatnak, keresésüket az éjszaka folyamán is folytatják.

PestiSracok facebook image

Az Agerpres hírügynökség szerint Virgiliu Nanu elmondta: két gyereket és egy fiatal férfit keresnek a hatóságok, de "minimális az esély", hogy még életben találják őket. Közölte: az eddigi információk szerint a tűzvész a kétszintes épület felső szintjén keletkezhetett. Az épületben több szoba és egy étterem volt, ahol előző este összejövetelt tartottak, melyen 26 ember vett részt. A prefektus szerint a tűzvészben a panzió egyik alkalmazottja is meghalt, miközben gyerekeit próbálta kimenteni.

A kormánymegbízott bejelentette: Prahova megye valamennyi panzióját ellenőrzik, hogy rendelkeznek-e tűzvédelmi engedéllyel, és az illegálisan működő létesítmények bezárását szorgalmazzák. Arról is beszámolt, hogy a tragédia helyszínén pszichológusok segítik a hozzátartozókat a történtek feldolgozásában.

A tűzesetben egy 48 éves nő és egy 16 éves fiú enyhébb égési sérüléseket szenvedett, a nő testének 5 százaléka, a fiúénak 8 százaléka égett meg, őket kórházban ápolják. A lángokat többórás erőfeszítés árán sikerült megfékezni a tűzoltóknak, de a helyszínen maradtak, és a további lehetséges áldozatok után kutatnak. A mentést nehezítette, hogy a tűz hatására az épület tetőzete beomlott, a lángok mintegy ezer négyzetméteren pusztítottak.

A Prahova megyei törvényszéki ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás gyanújával indított bűnvádi eljárást, a helyszínen a bukaresti országos kriminológiai intézet szakemberei vizsgálódnak.

Nem volt engedély

Az ISU közlése szerint a vidéki vendéglátóhelynek nem volt tűzvédelmi engedélye, legutóbb 2019-ben ellenőrizték a szakemberek, amikor több rendellenességet találtak. Arról nincsenek információk, hogy a működtetők azóta orvosolták-e ezeket. A román sajtó szerint a leégett panzió tulajdonosa, Cornel Dinicu a 2000-es években a bukaresti alvilág ismert figurája volt, több botrány is fűződik a nevéhez, amelyekben rendőrök és magas rangú politikusok is érintettek voltak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.