Pesti Srácok

Az év antiszemitája egy palesztin gyökerekkel rendelkező demokrata kongresszusi képviselő lett

Az év antiszemitája egy palesztin gyökerekkel rendelkező demokrata kongresszusi képviselő lett

A 2023-as évben az "Év antiszemitája" díjat egy palesztin származású, kongresszusi képviselőnő, nevezetesen Rashida Tlaib kapta, aki nem mellesleg a Demokrata Párt színeiben politizál. Bár Tlaib már korábban is tett antiszemita kijelentéseket, a Hamász-támadás után egyre cifrábbakat mondott a zsidó néppel kapcsolatban.

Tavaly, október 7-én támadta meg váratlanul a Hamász Izraelt és ekkor az antiszemita megnyilvánulások is erőre kaptak. Liora Rez, a StopAntisemitism ügyvezető igazgatója elmondta:

Tlaib azzal vádolta Izraelt, hogy népirtást követ el a palesztinok ellen, eközben pedig a képviselőnő továbbra is megvédi az Izrael zsidóktól való etnikai megtisztítására és népirtásra való felhívásokat. Rez szerint

PestiSracok facebook image

Rez azon az állásponton van, hogy most, hogy felerősödtek az antiszemita megnyilvánulások és tüntetések, gyűlölet-bűncselekmények, nem engedhetik, hogy a választott képviselők még olajat öntsenek a tűzre.

A kongresszusi képviselőnő júliusban egyike lett annak a mindössze kilenc kongresszusi képviselőnek, aki egy olyan törvényjavaslat ellen szavazott, amely azt állította, hogy Izrael nem rasszista vagy apartheid állam. Ugyanez a törvényjavaslat kifejezte a kongresszus elutasítását az antiszemitizmus és az idegengyűlölet minden formájával szemben. Tlaib egyébként dezinformált is, mivel azt állította, hogy a gázai kórházra Izrael mért csapást, és ehhez akkor is tartotta magát, amikor kiderült, hogy a palesztin Iszlám Dzsihád felelős ezért. Novemberben pedig a képviselőnő állításai odáig fajultak, hogy egy videóban azzal vádolta Joe Bident, hogy támogatja „a palesztin nép kiirtását”, és tűzszünetre szólított fel. Mindeközben Tlaib többször is népirtással vádolja Izraelt, folyton védelmébe veszi „A folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz” jelszót, miközben a szlogen egyértelműen az egyállami megoldás mellett érvel (Izrael megszűnésével), ezért sokan népirtásra való felhívásnak tartják.

Tlaibbal a PestiSrácok.hu korábban már többször foglalkozott, hiszen Rashida Tlaib szinte folyamatosan másokat rasszistáz le, miközben társával, Ilhan Omarral kérlelhetetlen muszlim progapandát folytatnak: Omar például néhány éve azt mondta, hogy reméli, hogy Allah segítségével felébrednek az emberek és rájönnek, hogy milyen ördögi dolgokat művel a zsidó állam.

Forrás: neokohn.hu; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.