Pesti Srácok

Az izraeliek kilőtték a damaszkuszi diplomatanegyed egyik házát, a légicsapásban meghalt az Iráni Forradalmi Gárda több tisztségviselője

null

Gyaníthatóan izraeli légicsapásban meghalt szombaton Damaszkusz egyik nyugati kerületében az Iráni Forradalmi Gárda elitalakulat hírszerzésének vezetője, az ő helyettese, két további iráni katonai tanácsadó, valamint meghalt vagy megsebesült határozatlan számú szíriai és palesztin tisztségviselő – jelentette az iráni állami rádió, a tévé, a Mehr hírügynökség és a szíriai állami média.

A légicsapás a szíriai főváros szigorúan őrzött, Mazze nevű diplomatanegyedében ért egy lakóépületet, amelyet a Forradalmi Gárda használt – közölte a szíriai állami tévé. Az AFP hírügynökség egyik tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy az épület teljesen romba dőlt. A szíriai tévé szerint az épülethez a venezuelai és a dél-afrikai nagykövetség van a legközelebb. Egy meg nem nevezett tisztségviselő azt állította a tévében, hogy több rakéta csapódott be a háromemeletes épületbe, amelyben akkor tízen tartózkodtak. A környező épületek ablakai betörtek – tette hozzá. Egy élelmiszerbolt-tulajdonos a közelben azt mondta, hogy öt robbanást hallott, majd amikor odament a helyszínre, látta, hogy sebesülteket visznek el az épület romjaitól.

Az Iráni Forradalmi Gárda kedden azt közölte, hogy több rakétával támadott egy épületet, "egy hírszerzési főhadiszállást" az iraki Kurdisztán fővárosában, Erbílben, és ez Izraelé volt. Az iraki hatóságok szerint a rakétatámadás "négy civil" halálát és hat további ember sebesülését okozta. Decemberben egy izraeli légicsapás szintén Damaszkusz egyik külvárosában megölte Szajjid Rázi Múszávi dandártábornokot, aki a Szíria és Irán közötti katonai szövetség koordinálásáért felelt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Gailan Hadzsi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.