Pesti Srácok

Az olasz elnök elítélte az antiszemitizmust

Az olasz elnök elítélte az antiszemitizmust

A holokauszt-emléknap alkalmából az olasz elnök elítélte az antiszemitizmust a zsidóságot támogató beszédében. A Quirinale-palotában tartott rendezvényen, amelyen jelen volt a kormányfő és az olaszországi zsidó közösség vezetői is, Sergio Mattarella államfő "a bűnök leggyalázatosabbjának" nevezte a holokausztot, és emlékeztetett, hogy a fasizmus idején olaszok is felelősek voltak a zsidók deportálásáárt.

Mattarella a megemlékezésen kijelentette: a Hamász október 7-i Izrael elleni támadása a soá borzalmainak ijesztő ismétlődése. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az izraeli gázai hadjárat palesztin halottjai számának növekedése miatt, és hangsúlyozta, hogy az alapvető emberi jogokat mindenhol be kell tartani. Mattarella határozottan elítélte a holokausztot elkövető náci és fasiszta rezsimeket is.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává. 1945-ben ezen a napon szabadította fel a szovjet hadsereg a ma Lengyelország területén található auschwitz-birkenaui haláltábort, ahol a nácik több mint egymillió embert gyilkoltak meg, köztük több mint 400 ezer magyart.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/DPA/Monika Skolimowska

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.