Pesti Srácok

Azbej Tristan: Magyarország segítséget nyújt a gázai konfliktusban együtt szenvedő, különböző vallású embereknek

Azbej Tristan: Magyarország segítséget nyújt a gázai konfliktusban együtt szenvedő, különböző vallású embereknek

A gázai konfliktusban együtt szenvednek különböző vallású emberek; Magyarország az egyházon keresztül segít, de nemcsak a keresztényeknek – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán, hétfőn.

Azbej Tristan elmondta: a Közel-Kelet nagy részén mára kisebbségbe kerültek a keresztények. Egyes országokban, mint például Szíria és Irak, az erőszakos iszlamista mozgalmak fizikai üldöztetésétől szenvednek. A szűkebben vett Szentföldön, Izrael és Palesztina területén ezzel szemben nincs vallási üldöztetés, ugyanakkor a különböző konfliktusokban – mint az októberben kirobbant gázai konfliktus – együtt szenvednek a különböző vallású emberek. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök a napokban fogadta a Karmelita kolostorban Pierbattista Pizzaballa bíborost, jeruzsálemi latin pátriárkát, aki kiemelte, hogy az egyház nemcsak a keresztényeknek, hanem a szentföldi konfliktusban szenvedő más vallású – zsidó és muzulmán – embereknek is próbál segíteni. A bíboros a szolidaritás kiváló példáját mutatta, amikor felajánlotta magát a Hamász által elrabolt izraeli túszok szabadon engedéséért cserébe.

– mondta Azbej Tristan. Kiemelte, hogy más vallásúaknak is segítenek; "nem lennénk keresztények, ha csak a keresztényeknek segítenénk". Hozzátette: a keresztényeket jelenleg emberéleteket követelő, véres keresztényüldözés elsősorban Afrikában éri; csak Nigériában ezreket ölnek meg a hitük miatt.

PestiSracok facebook image

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Azbej Tristan beszélt arról is: Nyugat-Európa távolságtartással kezeli a keresztényüldözést, a liberálisok tagadják azt. Magyarország azonban a Hungary Helps Programmal is jelzi együttérzését az üldözött keresztényekkel.

– nyomatékosította az államtitkár.

– mondta az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)