Pesti Srácok

Borrell szerint megbeszélést kell kezdeni a kétállami megoldás konkrét terveiről

Borrell szerint megbeszélést kell kezdeni a kétállami megoldás konkrét terveiről

Meg kell kezdeni a megbeszélést a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozásának konkrét terveiről – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, hétfőn. Josep Borrell, a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az az út, amely mentén Izrael el akarja pusztítani a Hamász iszlamista terrorszervezetet, "kétségkívül helytelen".

– húzta alá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Az uniós diplomácia vezetője hangsúlyozta: a humanitárius helyzet a Gázai övezetben "nem lehet rosszabb".

– mondta. Újságírói kérdésre válaszolva Borrell kijelentette: "az ukrajnaiaknak nem kell aggódniuk", az Európai Unió mindaddig segélyt juttat az országnak, ameddig arra szükség van.

– tette hozzá.

Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Belgium külügyminisztere kiemelte: Gáza rendkívüli helyzetben van, ezért azonnali tűzszünetre, az ellenségeskedés leállítására, a túszok szabadon bocsátására és a nemzetközi jog tiszteletben tartására van szükség.

– mondta. A belga külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy Brüsszel a közeljövőben békekonferenciát szervezhet a helyzet politikai megoldására. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta, hogy a Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel videokapcsolaton keresztül tervezett hétfői megbeszélésen az EU meg fogja erősíteni az országnak szánt támogatását, amely – szavai szerint – kiemelten katonai eszközök biztosítását jeleneti.

– mondta. Hadja Lahbib reményét fejezte ki, hogy a hétfői tanácsülés megteremti annak lehetőségét, hogy a február elsejére tervezett rendkívüli uniós csúcson az EU hosszútávú pénzügyi támogatás folyósításáról döntsön Ukrajna számára.

Stéphane Séjourné francia külügyminiszter azt mondta: bízik abban, hogy az Európai Unió szankciókat fog bevezetni a ciszjordániai palesztinok ellen erőszakos cselekményeket elkövető izraeli telepesekkel szemben. Ukrajnával kapcsolatban megerősítette, hogy országa újabb katonai eszközök átadásával folytatja Ukrajna támogatását, továbbá elő kívánja segíteni a jövő héten esedékes rendkívüli uniós csúcs sikerét az ukrán népnek szánt pénzügyi támogatásról szóló megegyezés érdekében.

Annalena Baerbock német külügyminiszter arról beszélt, hogy nem lehet béke a Közel-Keleten mindaddig, amig a Hamászt fel nem számolják. Hangsúlyozta: ehhez biztosítani kell, hogy a terrorszervezet ne részesülhessen semmilyen pénzügyi támogatásban. Ezzel összefüggésben üdvözölte, hogy pénteken az Európai Unió Külügyek Tanácsa a Hamász terrorszervezetet és a Palesztin Iszlám Dzsihád nevű iszlamista szervezetet érintő korlátozóintézkedések célzott keretét hozta létre, és hat embert jegyzékbe vett.

– hangoztatta a német külügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.