Pesti Srácok

Dán külügyminiszter: "nagy ára lesz", ha a húszi támadások miatt veszélybe kerül a Vörös-tengeren át vezető út

null

Nagy ára lesz, ha a húszik Vörös-tengeren elkövetett támadásai miatt a világkereskedelem más útvonalakat kénytelen keresni - figyelmeztetett pénteken a dán külügyminiszter.

Lars Lokke Rasmussen közleményében teljes támogatását fejezte ki a brit királyi légierő (RAF) és az amerikai erők közös, a jemeni lázadók állásait célzó művelete felé, melyet Rishi Sunak brit miniszterelnök "korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akciónak" nevezett.

Izrael Gázai övezet ellen indított háborúja óta a húszik - közlésük szerint a palesztinok iránti szolidaritásból - rendszeresen támadnak Izrael felé haladó hajókra a térségben, emiatt pedig a jelentősebb hajózási vállalatok felfüggesztették a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornát érintő útvonalaikon a forgalmat.

Kerülőút

PestiSracok facebook image

A Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő, 163 kilométeres Szuezi-csatornán halad át a világkereskedelem mintegy tíz százaléka. Az útvonal hiányában a hajóknak a Dél-afrikai Köztársasághoz tartozó Jóreménység foka felé kell kerülniük, ez pedig körülbelül két héttel megnöveli útjuk hosszát.

A német külügyminisztérium a brit-amerikai művelettel kapcsolatban azt közölte, hogy az akció célja a további húszi támadások megakadályozása volt, és az X platformon ismertetett közleményében a feszültség csökkentését sürgette.

A francia külügyminisztérium a húszikat tette felelőssé a helyzet elmérgesedéséért a Vörös-tenger térségében, és ismét felszólította az Irán által támogatott lázadókat, hagyjanak fel a környéken áthaladó hajók elleni támadásokkal.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.