Pesti Srácok

Drogos nigériai ugrált meztelenül a Szent István-bazilika oltárán (videó)

Drogos nigériai ugrált meztelenül a Szent István-bazilika oltárán (videó)

Meztelenre vetkőzött egy külföldi férfi budapesti Szent István-bazilikában, majd az őrökkel való dulakodást követően felmászott az oltárra. A meghökkentő esetről a Hirado.hu tett közzé videót. Kiderült, hogy a 20 éves nigériai állampolgár Debrecenben tanul, és már nem először kísérelte meg, hogy meztelenre vetkőzzön a templomban. A rendőrség előállította az illetőt.

2023. január 22-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei intézkedtek egy nigériai állampolgárságú férfival szemben, aki a bazilikában a két teremőrt meglökte, majd a bazilikában szeméremsértő módon viselkedett – adott tájékoztatást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező kérdésére, hiszen elsőként ő értesült botrányos eseményről. A BRFK sajtóosztálya azt is elárulta: „A férfit a rendőrök előállították, és garázdaság vétség, illetve kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit kihallgatását követően őrizetbe vették.”

A Hirado.hu értesülései szerint az eset hétfő délután történt, a fiatal, külföldi férfi rövidnadrágban próbált bejutni a bazilikába. Miután ezt nem engedték, ellökte a személyzet egyik tagját és bejutott a templomba. Ekkor elkezdték kiüríteni az épületet, ezért mire a férfi meztelenre vetkőzött és a főoltárra mászott, már szinte teljesen üres volt a bazilika.

A hirado.hu értesülései szerint nem ez volt az első alkalom, hogy a férfi megpróbált bejutni, hogy meztelenre vetkőzzön: már egy nappal korábban, vasárnap is megkísérelte, azonban rövidnadrágban volt, ezért nem engedték be a templomba. A közmédia értesülései szerint a 20 éves külföldi a Debreceni Egyetem hallgatója, Budapesten pedig egy Airbnb-t vett ki. Legálisan tartózkodik Magyarországon. Egyelőre nem tudni, hogy kábítószer befolyása alatt állt-e és keresztényellenes célból okozott-e közbotrányt az afrikai diák.

PestiSracok facebook image

A videó IDE KATTINTVA nézhető meg. A vezető kép a videó részlete.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."