Egy luxusóra miatt őrizetbe vették Arnold Schwarzeneggert

Szerda délután három órán át vizsgálták Arnold Schwarzenegger csomagját a német vámosok a müncheni repülőtéren. A színésznél találtak egy luxusórát, amit nem jelentett be, holott ezt meg kellett volna tennie, mivel azt az Európai Unió területén akarták értékesíteni, írja az Euronews. A portál szerint az uniós szabályok úgy szólnak, hogy aki 10 ezer eurónál többet érő készpénzzel vagy értékes tárgyakkal érkezik, annak be kell jelentenie azokat. Ezt mulasztotta el a filmsztár-testépítő-politikus.
Az említett órát az Audemars Piguet luxus órakészítő cég készítette, kizárólag Schwarzenegger számára, aki a cég modelljeit több filmben is viselte (többek között a Terminátor 3-ban). A limitált példányszámú modellből mindössze 20 darab készült.
Schwarzenegger bár végül befizette az adót, ennek ellenére adóelkerülés gyanújával nyomozás indult ellene.
Egy forrás arról számolt be a Bild című német bulvárlapnak, hogy a müncheni vámosoknál lévő bankkártya-lelvasó nem működött, ezért a színésznek egy a közeli bankban kellett volna kivennie a pénzt. Az viszont zárva volt, a reptéren lévő ATM-eken pedig nem lehetett egyszerre a szükséges összeget felvenni, így meg kellett várnia, hogy hozzanak egy másik terminált. A színész szóvivője a Bildnek azt mondta, hogy a repülőtéri incidens "egy totális komédia volt, tele hibákkal, de egy nagyon vicces rendőrségi filmet lehetne készíteni belőle".

Forrás: Euronews; Fotó:
MTI/EPA/Christian Bruna