Pesti Srácok

Fidesz: A Soros-hálózat a tudományos kutatás szabadságának elvéből is politikai fegyvert akar kovácsolni

null

Az Európai Parlament a tudományos kutatás szabadságának védelméről szóló jelentésről szavazott szerdai plenáris ülésén Strasbourgban. A szavazással kapcsolatban kiadott közleményében a Fidesz EP képviselőcsoportjának tagjai leszögezik: kiállnak a tudományos kutatás szabadsága mellett, amely Magyarország Alaptörvényében rögzített, alkotmányos érték. "Ez a jelentés azonban a Soros-hálózat megrendelésére készített újabb lejáratási kísérlet Magyarország ellen, amit képviselőcsoportunk határozottan elutasít" - áll a közleményben.

Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője a szavazás kapcsán elmondta: a Soros-hálózat, az Európai Parlament baloldali többségével együttműködve, a jogállamiságot követően, a tudományos kutatás szabadságának elvéből is politikai fegyvert akar kovácsolni.

- húzta alá a politikus. Gyürk András hangsúlyozta: Magyarország kiáll a tudományos kutatás szabadsága mellett, amely az Alaptörvényben rögzített, alkotmányos érték.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Bocskor Andrea a Fidesz EP-képviselője hozzátette: "Elkeserítő azt látni, hogy az Európai Parlament sorra gyártja az olyan jelentéseket, melyben elítélik Magyarországot különböző mondvacsinált okokra hivatkozva. Közben pedig a legnagyobb jogtiprást maga az Európai Bizottság és a Parlament követi el, amikor megfosztja a magyar modellváltó egyetemek hallgatóit, oktatóit és kutatóit az Erasmus+ és Horizont Európa programokban való részvételtől pusztán azért, hogy zsarolhassák és politikai nyomást gyakoroljanak a magyar kormányra."

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Ronald Wittek)