Pesti Srácok

Háromgyermekes magyar–izraeli édesapát gyilkolt meg a Hamász terrorszervezet

null

Bejelentette a Beeri kibuc, hogy az október 7-e óta eltűntként nyilvántartott Ilan Weiszt, a magyar állampolgárságú háromgyermekes édesapát még aznap megölték a települést elözönlő terroristák – minderről a Hetek számolt be.

A lap szerint az 56 éves férfit lehetséges túszként tartották nyilván csaknem három hónapon át, miután a holttestét sokáig nem találták meg a hatóságok. A családja aznap reggel negyed 8 óta nem látta, miután a kibuc vészhelyzeti egységének tagjaként riasztották a terrortámadás során. Most azonban a település vezetése bejelentette, hogy a férfit megölték még aznap, a támadás során. Feleségét, Shirit és legfiatalabb lányát, Nogát elrabolták aznap a Hamász fegyveresei. Ők a túszalku során, 50 napnyi rabság után szabadulhattak ki Gázából.

A Hetek Ilan testvérétől úgy értesült, hogy a család augusztusban még Magyarországon nyaralt, mindössze pár héttel a végzetes terrortámadást és emberrablást megelőzően. Október 7-én a szintén magyar származású (de nem állampolgár) Amir Weiszt (Ilan testvére) is megölték a dzsihadisták a feleségével együtt, miközben az otthonuk biztonsági szobájában rejtőztek el.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hetek; Fotó: X

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.