Pesti Srácok

Iránban több gyanúsítottat is őrizetbe vettek a kermáni merénylettel összefüggésben

null

Az iráni biztonsági erők őrizetbe vettek 11 gyanúsítottat a kermáni merénylettel összefüggésben – közölte pénteken az iráni hírszerzési minisztérium.

A tárca állami televízióban ismertetett közleménye szerint megtalálták Kermán városában azt a házat is, amelyben a két öngyilkos merénylő lakott. A hatóságok az épületben robbanószerkezeteket is lefoglaltak. Nem sokkal korábban Ahmad Vahídi iráni belügyminiszter közölte, hogy megtörténtek az első őrizetbevételek az ügyben. A Tasznim hírügynökség úgy tudja, a titkosszolgálat a gyanúsítottakat öt tartomány területén fogta el.

A terrorcselekményt, amelynek elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett, a 2020 januárjában amerikai dróntámadásban megölt Kászem Szulejmáni vezérőrnagynak, az iráni Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott elitegysége parancsnokának halála évfordulóján, a sírjánál követték el január 3-án. Az iráni állami televízióban ismertetett legfrissebb hivatalos adatok szerint a robbantásoknak 89 halálos áldozatuk volt, az elmúlt nap folyamán öten belehaltak sérüléseikbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Iráni elnöki hivatal

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.