Pesti Srácok

Laza ujjgyakorlat az eindhoveni medencében – Női póló Eb: Magyarország–Nagy-Britannia 21–5

null

Érvényre juttatva a papírformát, fölényes győzelmet aratott a magyar női vízilabda-válogatott az eindhoveni Európa-bajnokságon, az 5-8. helyért zajló csatában. Válogatottunk szombaton Franciaország ellen mérkőzik majd, az ötödik helyezésért.

Csalódott magyar válogatott szállt medencébe a mai napon, hiszen az olaszok elleni vereség következményeként lemaradtunk a négy közé kerülésről, s így nem csupán az Eb-érmektől mondhattunk búcsút, de az olimpiai kvótától is. Ez utóbbi egyelőre szerencsére csak átmeneti búcsú, mert később még lesz lehetőség kivívni a párizsi részvétel jogát.

Ma Nagy-Britannia ellen kellett megmutatni, hogy a lányok képesek összeszedni magukat az olaszok elleni fiaskó után. Szerencsére hamar kiderült, hogy „más kávéház” a két válogatott, csapatunk már az első negyedben eldöntötte a párharcot (7-1). A második negyedben tovább nyílt az olló a két válogatott között, így a mérkőzés felénél már kilenc góllal vezettünk (11-2).

A folytatásban továbbra is a mieink nyomasztó fölényét láthattuk, szinte minden mezőnyjátékosunk betalált, sőt, olykor szemre is kifejezetten tetszetős támadásokat tudtunk vezetni. Hátul ugyan meginogtunk egyszer-kétszer, a britek is szereztek néhány szép gólt, ám ez sem veszélyeztette a rendkívül fölényes győzelmünket. Végül tizenhat góllal nyertünk (21-5), szombaton pedig Franciaország ellen egy újabb győzelemmel - némileg szépítve az összképet - megszerezhetjük az 5. helyet.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.