Pesti Srácok

Lépéseket tesz Fehéroroszország a készülő NATO-hadgyakorlat miatt (Videó)

null

"A NATO megsértette nemzetközi kötelezettségeit azzal, hogy nem hívta meg Belaruszt a szövetség hadgyakorlatainak megfigyelésére" – legalábbis így véli a belorusz védelmi minisztérium. A Steadfast Defender 24 nevű hadgyakorlaton a NATO 90 ezer katonát von össze, amellyel Oroszország elrettentése a célja, írja az Index.

A nemzetközi katonai együttműködés belorusz főosztályának vezetője, Valerij Revenko védelmiminiszter-helyettes szerint „a Bécsi dokumentum (az európai államok közötti bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről szóló megállapodás – a szerk.) végrehajtása iránti elkötelezettségről szóló nyilatkozatok ellenére az egyes államok cselekedetei értetlenséget váltanak ki”.

– fogalmazott a miniszter. Viktor Gulevics, a belorusz vezérkar elnöke a hadgyakorlat hírére korábban úgy reagált, hogy Minszk a NATO-csapatok jelenléte miatt elektronikai hadviselési erőket telepít a nyugati határra. Ismeretes, Christopher Cavoli amerikai tábornok a NATO-tagországok védelmi vezetőinek kétnapos találkozóját lezáró sajtótájékoztatón elmondta: a Steadfast Defender 2024 elnevezésű hadgyakorlat, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb mozgósítása lesz, ezen a héten kezdődik és májusig tart majd, a műveletben mind a 31 tagország részt vesz, és támogató tagként Svédország is.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Kiemelt kép:

X-fotó