Pesti Srácok

Még nagyobb balhé lesz ebből: Emmanuel Macron aláírta a vitatott új francia bevándorlási törvényt

Még nagyobb balhé lesz ebből: Emmanuel Macron aláírta a vitatott új francia bevándorlási törvényt

Emmanuel Macron francia elnök péntek este aláírta az új bevándorlási törvényt, egy nappal azután, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő francia alkotmánytanács törölte a parlament által megszavazott változatban szereplő intézkedések mintegy negyven százalékát.

A kilenc alkotmánybírót a jobboldali Köztársaságiak azzal vádolták meg, hogy "jogállami puccsot" követtek el, ezért új törvényt sürgetnek, míg a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés népszavazást tart szükségesnek a bevándorlásról. A december 20-án megszavazott törvény 86 cikkelye közül 35-öt teljesen vagy részben kivett a szabályozásból az alkotmánytanács; ezek elsősorban azok a szigorítások, amelyek a kormánytöbbség és a jobboldal közötti megállapodás eredményeként kerültek a szövegbe. Laurent Fabius, az alkotmánytanács elnöke pénteken a France5 közszolgálati televízió egyik műsorában nagyon aggasztónak nevezte az alkotmánybírók döntésének megkérdőjelezését. Visszautasította azt a feltételezést, hogy politikai döntés született, kiemelve, hogy az alkotmányellenes passzusok visszavonása "tisztán jogi" döntés volt. A törvény szövege a szombati hivatalos közlönyben jelent meg, és a prefektusok már meg is kapták az első végrehajtási utasításokat.

A kilenc alkotmánybíró kivette az új szabályozásból egyebek mellett a kanadai mintára bevezetett kvótákat, amelyek a következő három évre felső határt szabtak volna a Franciaországba beengedett gazdasági bevándorlók számára, alkotmányellenesnek minősítette a szociális támogatásokhoz való hozzáférés szigorítását, amely különbséget tett európai uniós és nem uniós állampolgárok között, és nem támogatta a családegyesítés feltételeinek szigorítását, ahogy azt sem, hogy a külföldi diákoknak ezentúl kauciót kelljen letétbe helyezniük, amely fedezi a hazautazásuk költségeit.

Benne maradt a törvényben a kormány eredeti javaslata, amely két pilléren nyugszik: szigorúbban lép fel a bűnelkövető külföldiekkel szemben, és megkönnyíti a kitoloncolásukat, valamint a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálja, miután a prefektusok egyéni elbírálás alapján és a munkáltató előzetes beleegyezése nélkül is munkavállalási és tartózkodási engedélyt adhatnak az ilyen helyzetben lévő több százezer embernek.

PestiSracok facebook image

Gérard Larcher, a szenátus Köztársaságiakhoz tartozó elnöke pénteken azt kérte a kormánytól, hogy terjesszen a parlament elé új szöveget, amely összhangban van pártja és a kormánytöbbség közötti megállapodással, ezt azonban Gérald Darmanin belügyminiszter azonnal elutasította.

A törvénytervezet elfogadása egy hónappal ezelőtt kisebb kormányválságot is okozott, miután a kormánypártból 27-en nemmel szavaztak, 32-en pedig tartózkodtak, míg a jobbközép Köztársaságiak és Marine Le Pen pártja egyöntetű igennel szavazott a nemzetgyűlésben, és ideológiai győzelemként értékelte, hogy a nemzeti preferencia elve bekerült a javaslatba. Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter másnap lemondott, míg más, a törvény ellen szót emelő kormánytagok a két héttel ezelőtt kinevezett új kormányban nem kaptak helyet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?