Pesti Srácok

Megbosszulta magát a sok kimaradt helyzet, nem jutottunk be az elődöntőbe – Női póló Eb: Magyarország–Olaszország 11–12

null

Nem sikerült bejutnia az elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatottnak, miután a mai negyeddöntőben 12–11-re kikaptunk Olaszországtól. Ezzel a mieink az 5–8. helyért folytatják majd Hollandiában; legközelebb két nap múlva, Nagy-Britannia ellen szállnak majd medencébe lányaink.

A tegnapi, Csehország elleni, igencsak fölényes győzelemmel negyeddöntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az eindhoveni kontinenstornán, ahol ma Olaszország legjobbjai vártak lányainkra a négy közé jutásért vívott párharcban. A hollandiai teljesítményt látva az olaszok valamivel jobb formában lévő csapatnak tűntek, hiszen ők csak egy, míg mi két vereséggel zártuk a csoportkört.

Ennek ellenére ez a meccs is 0–0-ról indult, és meg kellett próbálni győzni az esélyesebbnek nevezhető taljánok ellen. Cseh Sándor és Mihók Attila tanítványai nélkülözni voltak kénytelenek az egyik legjobbunkat, Gurisatti Grétát, aki itt, az Eb-n sérült meg. Sötét sapkában játszó honfitársaink hamar hátrányba kerültek, amit a következő támadásban egalizálni tudtak Varga révén. A játékrész hátralévő része az olaszoké volt, így kétgólos előnybe kerültek (2–4). Magyari Alda nem tudott lövést hárítani ebben a negyedben. A második játékrészt mi kezdtük jobban, csakhamar egyenlíteni tudtunk Leimeter és Vályi góljaival, ám az olaszok nem hagyták annyiban a dolgot, visszaállították a kétgólos különbséget, így a mérkőzés felénél továbbra is náluk volt az előny (5–7).

Magyari Alda Manon, a magyar válogatott kapusa (k) a női vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében játszott Olaszország-Magyarország mérkőzésen az eindhoveni Pieter van den Hoogenband uszodában 2024. január 9-én.<br />Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Magyari Alda Manon, a magyar válogatott kapusa (k) a női vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében játszott Olaszország–Magyarország mérkőzésen az eindhoveni Pieter van den Hoogenband uszodában 2024. január 9-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
PestiSracok facebook image

A harmadik negyedben továbbra is potyogtak a gólok, ám sajnos csak mínusz egyig tudtunk feljönni, mert amikor egyenlíthettünk volna, nem tudtunk betalálni, ráadásul az olaszoknál Marletta nem tudott hibázni: akár átlövéssel, akár ejtéssel próbálkozott, mindenhogyan túl tudott járni a Magyari helyére időközben beálló Neszmély eszén. Szerencsére nálunk Garda keze is elsült kétszer, így az utolsó játékrész kezdetén továbbra is kétgólos hátrányban voltunk (9–11). A zárónegyedben Vályi zörgette meg először hálót, de egyenlítenünk mégsem sikerült, mert a jogosan megítélt ötméterest belőtték a taljánok. Mihók Attiláék időkérése után Keszthelyi Rita lőtt – pontosabban ejtett – egy nagyon fontos gólt, így a jó védekezésünk után az egyenlítésért támadhattunk. Bár az emberelőnyt is megkaptuk, Szilágyi lövését védte az olasz kapus. Garda Krisztina előtt még adódott egy lövőhelyzet a meccs legvégén, ami mellésuhant, így egy góllal kikaptunk Olaszországtól (11–12).

Válogatottunk sajnos nem jutott be a legjobb négy közé, két nap múlva Nagy-Britannia ellen folytatjuk majd az 5–8. helyért zajló küzdelemben.

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.