Pesti Srácok

Robert Fico kijelentette, hogy Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak korlátozását az EU-ban

Robert Fico kijelentette, hogy Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak korlátozását az EU-ban

Magyarország és Szlovákia együttműködése most a legsikeresebb – írta közösségi oldalán Szijártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: Robert Fico szlovák miniszterelnök Budapesten van, és készen állnak arra, hogy ezt a sikertörténetet folytassák. A szlovák kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal a Karmelitában a nap folyamán, de munkalátogatása során találkozik Novák Katalin köztársasági elnökkel is. A tárgyalások után a két kormányfő sajtótájékoztatót tartott, ahol Robert Fico kijelentette: Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak bármiféle korlátozását az Európai Unióban, és soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd.

Robert Fico szlovák miniszterelnök a legutóbbi videójában a magyar miniszterelnökről is beszélt a Hlavné správy szlovák lap cikke szerint.

– fogalmazott a szlovák kormányfő. Fico azt is mondta:

PestiSracok facebook image

– írta a Facebook-oldalára Novák Katalin köztársasági elnök. Robert Fico hétfőn a Facebookon közölte, hogy tárgyalt a Szövetség párt elnökével. A negyedik ciklusát megkezdő szlovák miniszterelnök úgy fogalmazott:

Hozzátette, hogy ennek szellemében utazik Budapestre egy hivatalos találkozóra.

Robert Fico pártja, az Irány (Smer–SD) nyerte a Szlovákiában tartott előrehozott parlamenti választásokat a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 mandátumot jelent számukra a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. Az új Fico-kormány a Világgazdaság cikke szerint jelentős megszorítási programot fogadott el: a 18 elemből álló csomag 1,96 milliárd euró bevételt eredményezhet, másrészt a szlovák kormány eddigi új kiadásai is az egymilliárd eurót súrolják. Fico kinevezését követően is többször megerősítette azt a parlamenti választást megelőzően hangoztatott ígéretét, hogy teljesen leállítják az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat. A politikus azt is mondta, hogy a szlovák hadsereg készleteiből több fegyvert már nem szállít Kijevnek, viszont kész humanitárius segítség nyújtására, emellett aknamentesítésre is, valamint "ha valamelyik cég kereskedelmi alapon fegyvert akar gyártani, és azt exportálni szeretné, akkor ebben senki sem fogja megakadályozni".

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán így köszöntötte a szlovák kormányfőt:

Magyarországnak Szlovákiával van a leghosszabb közös határa

– írta közösségi oldalán Szijjártó Péter. A magyar külügyminiszter hozzátette:

Közös sajtótájékoztatót tartott a két kormányfő

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfővel. Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Magyarország és Szlovákia érdekei "legalább 99 százalékban egy irányba mutatnak", mind a két ország számára fontos a szuverenitás.

Orbán Viktor miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– tette hozzá. A magyar miniszterelnök köszönetet mondott Robert Ficónak, amiért a szlovák rendőrök rendszeresen segítenek megvédeni Magyarország déli határait, és jelezte: cserébe Magyarország örömmel járul hozzá ahhoz, hogy az idei év elejétől közreműködjön a légtérrendészeti feladatok ellátásában a szlovák légtérben.

Robert Fico: Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak korlátozását az EU-ban

– jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután kedden, Budapesten tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel. A szlovák miniszterelnök a magyar kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: "nagy nyugtalansággal" figyelik, ami jelenleg a magyar és a szlovák kormány körül zajlik, hiszen az Európai Parlament szerdán egy nyilatkozatot szeretne elfogadni a szlovák büntető törvénykönyv változásával és a speciális ügyészség megszüntetésével kapcsolatban.

Robert Fico szlovák kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezzel kapcsolatban bírálta a szlovák ellenzéki európai parlamenti képviselőket, akik szerinte "ártanak az egész országnak, hogy ártsanak a kormánynak". Mint mondta, figyelik a Magyarország körül kialakult helyzetet is, hiszen olyan javaslattervek jelennek meg, hogy fosszák meg a szavazati és más jogoktól Magyarországot. Kijelentette: amíg a szlovák kormány feje lesz, addig soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd. Robert Fico arról is beszélt: elutasítják az uniós migrációs paktumot, valamint ugyanaz a véleményük Orbán Viktorral Ukrajnát illetően és a V4-ek működésével kapcsolatban is.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.