Megfúrhatja Magyarország soros elnökségét az Európai Parlament
Ennyire fontos Brüsszelben a jogállamiság: Jaap Hoeksma az EUObserverben megjelent publicisztikájában egy komplett stratégiát vázolt arra, hogy akadályozhatná meg az Európai Parlament, hogy Magyarország átvegye az Európai Unió soron következő elnökségét. Kérdés, hogy ha tényleg úgy gondolják, ennyit ér a tagállamok egyenlősége, akkor mégis hol kell keresnünk a diktatúrákat napjainkban?
Az Európai Parlament egyedülálló lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa, mennyit is ér a szava. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök év eleji pekingi találkozójára reagálva megelőzheti a tervezett magyar elnökségét – idézte a Mandiner Jaap Hoeksma az EUObservernek írt véleménycikkét. Hoeksma kijelentette, hogy „bár az Európai Parlament jogi eszközei korlátozottak az Európai Tanács belső eljárásainak befolyásolására”, felvázolt egy lehetséges stratégiát „a cél elérésére”. Hangsúlyozta: „a 2024 júniusi európai parlamenti választások előestéjén a parlamentnek meg kell mutatnia, hogy harapni is tud”. Ezután azzal folytatta, hogy „a politika kézikönyvének egyik első leckéje, hogy a politikusoknak nem szabad túlzásba esniük”.
Az úgynevezett akadályozó stratégiák mindaddig hatékonyak lehetnek, amíg végrehajtóik tiszteletben tartják a játékszabályokat. Lehet, hogy bosszantják vagy felbosszantják kollégáikat, de nem lehet őket kirúgni. Ha azonban egyszer átlépik a határt, a játék elrontóinak bélyegezhetik őket
– fogalmazott Hoeksma, majd kijelentette, hogy „ezen a ponton emlékeztetni kell arra, hogy Magyarország 2004. május 1-jén önként csatlakozott az EU-hoz”. Hoeksma azzal folytatta, hogy Magyarország 2007-ben önkéntesen írta alá a Lisszaboni Szerződést, amely az uniót az államok és a polgárok értékközpontú szervezetévé alakította át.
Lisszabon óta a tagállamoknak a demokrácia és a jogállamiság hasonló kritériumainak kell megfelelniük. (...) Nyilvánvaló, hogy ez a konstrukció csak azokra a területekre vonatkozik, amelyek esetében a tagállamok beleegyeztek abba, hogy a szuverenitást átadják az uniónak, a külügyre nem. A Lisszaboni Szerződés pedig továbbra is tiszteletben tartja vétójogukat
– fűzte hozzá a szerző. Hoeksma felidézte, hogy „Orbán Viktort az októberi EU-csúcson a Putyinnal való pekingi találkozója miatt megrovásban részesítve Emmanuel Macron francia elnök szépen összefoglalta a jelenlegi helyzetet, amikor azt mondta magyar kollégájának, hogy bár országa szuverenitást élvez a külügyek terén, nem szabad veszélyeztetnie az uniós politikát a nemzeti érdekek érvényesítése érdekében”.
Az unió belső felépítése teljesen más
– olvasható a véleménycikkben. Az írás végén Jaap Hoeksma arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel „az EU 236. cikke feljogosítja az Európai Tanácsot arra, hogy minősített többséggel megváltoztassa a Tanács elnökségének összetételét, a parlament elsődleges stratégiai célja az kell, hogy legyen, hogy meggyőzze a tagállamokat a magyar elnökség felfüggesztéséről”. E cél megvalósítása érdekében a szerző szerint az európai parlamenti képviselőknek elsősorban a nemzeti kormányokra és parlamentekre kellene befolyást gyakorolniuk.
Amennyiben ez a stratégia nem vezet a kívánt eredményre, a parlament élhet még azzal az opcióval, hogy megtagadja tanáccsal való együttműködést. Bár egy ilyen irányú állásfoglalás példa nélküli lenne, mégis indokolható azzal a megfontolással, hogy egy rossz gyümölcs nem ronthatja el az egész hordót
– zárta gondolatait a szerző.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
