Pesti Srácok

Meloni szerint Ursula von der Leyen megértette a római kormány új hozzáállását a migrációhoz

Meloni szerint Ursula von der Leyen megértette a római kormány új hozzáállását a migrációhoz

Az aktuális nemzetközi és európai kérdésekről, többek között a migrációról egyeztetett szerdán Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével a tavaly áradás sújtotta Emilia Romagna tartományban.

Giorgia Meloni a Forli város polgármesteri hivatalában tartott közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közel egyórás megbeszélésen érintették az uniós tagállamok külügyminiszterei jövő hétfőn esedékes ülésének témáit, az unió többéves költségvetési tervét, az Ukrajnának szánt források kérdését, valamint a migrációt is. Meloni hangsúlyozta, hogy Ursula von der Leyen az elsők között értette meg a római kormány új hozzáállását a migrációhoz.

- hangoztatta az olasz miniszterelnök. Hozzátette: az afrikai helyszínű megoldás nem a kontinens országainak gyarmatosítását jelenti. Giorgia Meloni bejelentette, hogy január 28-án rendezik meg Rómában Olaszország és az afrikai országok közös konferenciáját, amelyre az Európai Bizottság elnökét is meghívta. A kormányfő elmondta, hogy a tavaly május és június között áradás sújtotta Emilia-Romagna tartomány számára eddig 4 milliárd eurót különítettek el a költségvetésből. Az Európai Unió együttműködésével további 1,2 milliárd eurót tudnak biztosítani, ezt az összeget Olaszországnak szánt gazdasági helyreállítási csomagból szabadítják fel. Az összeget elsősorban árvízvédelemre, az úthálózat és más infrastruktúra újjáépítésére használják fel.

PestiSracok facebook image

Ezen kívül Giorgia Meloni további 687 millió euróról írt alá megállapodást Stefano Bonaccini tartományi elnökkel, e pénzből kilencven úgynevezett kiemelt projektet kívánnak megvalósítani a régió fellendítésére. Az újjáépítésre és a természeti katasztrófák megelőzésére szánt beruházásokat kilencven százalékban 2027-re be akarják fejezni. A koordinációért Francesco Paolo Figliuolo kormánybiztos felelős. Ursula von der Leyen hozzátette, hogy a tartomány további segítséget kap az európai kohéziós és szolidaritási alapokból. Hatvanmillió eurót szánnak az agrárágazat segítésére, valamint 95 millió eurót más célra.

- hangoztatta az európai politikus. Emlékeztetett, hogy amikor tavaly helikopterrel bejárta Emilia-Romagnát, kizárólag sár borította területet látott. A tartomány tízmilliárd euróra becsülte a áradások okozta kárt. Több mint húszezren otthonukat veszítették.

Ursula von der Leyen azt mondta, hogy Róma tempósan használja fel a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítási forrásokat. A több mint 220 milliárd eurós csomag negyedik részletét decemberben utalták át, amivel az Európai Uniótól érkező folyósítás elérte a teljes összeg felét.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.