Pesti Srácok

Menczer Tamás: a kormány elvárja, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség visszakapja a 2015 előtti jogokat

null

A magyar kormány elvárása, hogy Ukrajna biztosítsa a kisebbségeknek korábban már megszerzett jogait – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden, az M1 aktuális csatorna műsorában. Menczer Tamás a hétfői ukrán–magyar külügyminiszteri találkozót úgy értékelte, hogy az első lépés megtörtént a bizalomépítésben.

– hangsúlyozta az államtitkár, emlékeztetve arra, hogy Ukrajna 2015-ben kezdte meg a kisebbségi jogok "megnyirbálását" az oktatási, a kisebbségi és a nyelvtörvény módosításával.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hozzátette: a magyar kormány a 11 pontról egyeztetett a kárpátaljai magyar közösséggel, az általuk megfogalmazottakat képviselték.

– mondta az államtitkár. Úgy fogalmazott: ha meglenne az Orbán–Zelenszkij-találkozó időpontja, az azt jelentené, hogy a kárpátaljai magyarok visszakapták a jogaikat, "a munkát el tudtuk végzeni". Elmondta azt is, hogy a háború kapcsán a magyar álláspont továbbra is a feltétel nélküli tűzszünet és a béketárgyalások azonnali megkezdése.

– hangsúlyozta.

– tette hozzá, kiemelve, hogy a csatatéren nincs megoldás, ott csak halottak vannak. Megjegyezte, hogy a brüsszeli stratégia teljes kudarc, új stratégiára, tűzszünetre és békére van szükség.

– mondta az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy a Financial Times gazdasági lap szerint Brüsszel tönkreteszi a magyar gazdaságot, ha az ország nem támogatja az Ukrajnának szánt pénzügyi segítséget.

– mondta az államtitkár. Megjegyezte, hogy a február 1-jei uniós csúcson a miniszterelnök el fogja mondani, hogy van-e más javaslata, vagy olyan javaslat, amit el tud fogadni.

– jelentette ki az államtitkár. Hozzátette azt is, hogy a pénz fontos, de a gyermekek védelme, a migráció kapcsán az ország biztonságának óvása, a háború kapcsán pedig Magyarország békéjének megőrzése fontosabb. Mint mondta, ez "vörös vonal", amelyből Magyarország nem enged.

– mondta a befektetésekkel kapcsolatban a politikus. Kiemelte, hogy 6,5 milliárd euróról 13 milliárd euróra nőtt a befektetések mértéke.

– ismertette.

– tette hozzá.

Menczer Tamás a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az ukrán–magyar találkozó kapcsán azt emelte ki, hogy Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi szuverenitása és integritása mellett, a háború kitörése óta pedig humanitárius segítséget nyújt. Emlékeztett arra, hogy Magyarország több mint egymillió menekültet fogadott be Ukrajnából, felajánlotta a katonák és gyerekek gyógykezelését, valamint óvodák, iskolák, rendelőintézetek felújításában nyújt segítséget. Több mint ötezer Ukrajnából menekült gyermek tanul Magyarországon 1500 magyar óvodában és iskolában, 14 ezer gyermek számára pedig táborokat szerveztek. Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre – hangsúlyozta az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.