Pesti Srácok

Baloldali szakértő kormány, ahol egy verselemző filológus csinál gazdaságpolitikát – Nagy bajban lehet a német gazdaság

Baloldali szakértő kormány, ahol egy verselemző filológus csinál gazdaságpolitikát – Nagy bajban lehet a német gazdaság

Az Oeconomus vezető elemzője szerint, ha hátrább lépünk, és belegondolunk, tulajdonképpen elképesztő, hogy az orosz–ukrán háború kitörése és az azt követő energiapiaci káosz, valamint az orosz energiáról való európai lekapcsolódás nem a határidők kitolását hozta magával Németországban, hanem éppenhogy az átállás még intenzívebb erőltetését.

– magyarázta az Indexnek Tatár Mihály. Kiemelte, hogy a német ipar által kapott energia különösen drága a globális mezőnyben, például háromszor-négyszer drágább az amerikai áraknál, és a kínai még ennél is olcsóbb.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hozzátette, hogy ez csak azért nem okozott eddig még a jelenleginél is nagyobb katasztrófát, például tömeges gyárbezárásokat és munkanélküliséget, mert a német állam rendkívüli összegeket fordít a vállalati és lakossági rezsivédelemre. Tatár arra is rámutatott, hogy mindezt a koalíció nem is tudta máshogy, mint alkotmánysértő módon végrehajtani.

– magyarázta Tatár Mihály.

– fejtette ki a szakértő. Az elemző szerint magyar vonatkozásban mindez két ellentétes hatással jár. Szerinte egyrészt a hazai gazdaságot is lefelé húzza a német megrendelések alacsony szintje, lassítva a kilábalást a háborús sokkból. Középtávon azonban, ha nincs német irányváltás, egy új hullám indul a német ipar külföldre költözésében.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.