Pesti Srácok

Sticz László: a magyar honvédség képes NATO-művelet vezetésére

null

A magyar honvédség már bizonyította, hogy képes kiemelt NATO-művelet vezetésére – közölte Sticz László vezérőrnagy, az EU bosznia-hercegovinai EUFOR Althea missziójának új parancsnoka az M1 aktuális csatornán szerda reggel.

Sticz László elmondta: 2021-ben már volt magyar parancsnoka a koszovói KFOR-missziónak, most először pedig magyar tábornok vezeti az EU bosznia-hercegovinai misszióját is egy teljes éven át. A Magyar Honvédség nem csupán résztvevője, de koordinálója, irányítója is egy ilyen nagyszabású műveletnek. Továbbá lesz lehetőség új katonai eszközök, például az új helikopterek alkalmazására, ami jelzi, hogy a 2018-ban indult magyar haderőfejlesztési reform nagy léptekkel halad előre.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Sticz László kifejtette, hogy a jelenlegi helyzet gyökere az 1992–95 közötti fegyveres konfliktus, amit a daytoni békemegállapodás zárt le; akkor határozták meg a térség jövőjét. Két országrész van: egy boszniai szerb, és egy bosznia-hercegovinai, ahol horvátok és bosnyákok élnek együtt. A végső cél az, hogy a szerb és bosnyák–horvát terület integrálódjon, képes legyen együttműködni és alkalmassá váljon az uniós csatlakozásra. Ehhez azonban gazdasági, politikai és katonai segítség szükséges; ezt nyújtja a NATO, illetve 2004 óta az EU.

PestiSracok facebook image

– mondta a parancsnok.

– emelte ki a tábornok.

– ismertette Sticz László.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.