Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szerbia kiemelt stratégiai partnere Magyarországnak

null

Szerbia szomszédunk és kiemelt partnerünk, stratégiai jelentőségű szövetség és komoly barátság köt minket össze – mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott szerb kollégájával pénteken, Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: tavaly a szerbiai Palicson, kihelyezett kormányülésen döntöttek arról, hogy a katonai együttműködés mellett létrehoznak egy védelmi iparral és beszerzésekkel kapcsolatos munkacsoportot, amely most alakult meg Budapesten. Kiemelte: Magyarország folyamatosan szerzi be az új, korszerű haditechnikai eszközöket, így lehetőség nyílt arra, hogy a feleslegessé vált eszközöket értékesítsék Szerbiának. Hozzátette: a munkacsoport azon dolgozik, hogy az együttműködést a védelmi ipari eszközök gyártására is kiterjessze.

Miloš Vučević szerb védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarország és Szerbia stratégiai partnerek, kiemelkedő, szinte a barátinál is komolyabb kapcsolat van a két ország között. Megköszönte a magyar kormánynak, hogy mindig támogatja Szerbiát az európai uniós csatlakozás útján.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.