Pesti Srácok

Szánthó Miklós a CPAC Hungary-ről: Magyarország dicsőségének csillaga még csak ezután fog felragyogni

Szánthó Miklós a CPAC Hungary-ről: Magyarország dicsőségének csillaga még csak ezután fog felragyogni

A korábbiaknál is nagyobb tömegre számít Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a harmadik CPAC Hungary-n – derült ki a mai, origo.hu-nak adott interjújából. A közelgő uniós és amerikai választásokkal kapcsolatban a portálnak azt is kifejtette, hogy így vesznek lendületet az idei csatákhoz, azaz, hogy „visszavegyük Brüsszelt és visszahódítsuk Washingtont is”, amit az idei év két legnagyobb kihívásának tekint.

– emelte ki szerdai interjújában Szánthó Miklós. A 2024-es dzsembori a korábbi rendezvények folytatása lesz, hiszen ahogy a főigazgató fogalmazott, míg első alkalommal az „Isten, haza, család” értékhármasával összekötötték a jobboldalt, addig a tavalyi rendezvényen a „no migration, no gender, no war!” felkiáltással hívták fel a figyelmet a hazánkat fenyegető legnagyobb veszélyekre. Ezeket követi az idei jobbos fesztivál, ahol Szánthó előre vetítette céljaikat, azaz, hogy visszavegyék Brüsszelt és visszahódítsák Washingtont is:

PestiSracok facebook image

Szánthó Miklós prognózisa szerint az Európában egyedül hazánkban megrendezett CPAC Hungary konferencia idei verziója egy olyan populista rendezvény lesz, ami összekovácsolja az embereket az igazi, őket meghallgató politikusokkal. Az Alapjogokért Központ főigazgatója az idei év kihívásai között említette nem csak az EU-s és amerikai választásokat, de ide sorolta a woke-ot is, – amit egyenesen a modernkori kommunizmusnak nevezett – ami „nem csak szellemileg, erkölcsileg és főleg biológiailag káros, de súlyos kockázat geopolitikailag is.” A jövőt pedig bizakodóan látja:

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.