Pesti Srácok

Szijjártó: napjainkban felértékelődnek a magyar-vietnámihoz hasonló kiszámítható együttműködések

Szijjártó: napjainkban felértékelődnek a magyar-vietnámihoz hasonló kiszámítható együttműködések

A jelenlegi viharos időszakban különösen felértékelődik az olyan kiszámítható és kölcsönös tiszteletre alapuló kétoldalú együttműködések jelentősége, amilyen Magyarország és Vietnám együttműködése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Vietnámi Üzleti Fórumon mondott beszédében először is az utóbbi évek súlyos kríziseit taglalta, emlékeztetve arra, hogy öt év alatt három olyan válsággal szembesült a világ, amelyek következtében teljességgel a feje tetejére állt a globális gazdaság, illetve megbomlott a status quo. Aláhúzta: a koronavírus-járvány miatt rég bejáratott ellátási láncok szakadtak meg, az ukrajnai háború és az arra adott politikai és gazdasági válaszok eredményeként pedig rövid- és közép távon teljességgel ellehetetlenült az eurázsiai együttműködés, illetve az egekbe szöktek az energiaárak. Emellett szavai szerint a közel-keleti konfliktus kísérőjelenségeként a szabad tengeri kereskedelemmel szemben megindított támadássorozat hatásai is érezhetők már Európában.

- szögezte le.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá, majd üdvözölte, hogy ezt az együttműködést az elmúlt két nap során a felek tovább erősítették. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a megkötött megállapodások nyomán az eddigieknél is szorosabb lesz a külügyi együttműködés, ezek alapján szorosabbra vonják a kulturális kapcsolatokat, megerősítik a közös fellépést a nemzetközi bűnözés ellen, továbbá bővülhet a magyar vízgazdálkodási technológiák exportja is a délkelet-ázsiai országba. Jó hírnek nevezte ennek kapcsán, hogy a két ország között nincsen nyitott vitás politikai kérdés, csak kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés.

- emelte ki, arra kérve a részt vevő vállalatvezetőket, hogy használják ki ezt a lehetőséget és kössenek minél több üzletet.

- hangsúlyozta a miniszter.

(MTI / Kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook oldala)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.