Pesti Srácok

Szijjártó Péter: hosszú még az út egy magyar–ukrán csúcstalálkozóig

Szijjártó Péter: hosszú még az út egy magyar–ukrán csúcstalálkozóig

Magyar–ukrán csúcstalálkozónak akkor lehet majd értelme, ha az új dimenzióba tudja léptetni a kétoldalú kapcsolatokat, amihez azonban még sokat kell dolgozniuk a feleknek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Bahreini Gazdasági Vegyes Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésekre válaszolva megismételte, hogy magyar–ukrán csúcstalálkozónak akkor lehet majd értelme, ha az új dimenzióba tudja léptetni a kétoldalú kapcsolatokat, amihez azonban még sokat kell dolgozniuk a feleknek.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

– fűzte hozzá. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy előző nap nem azért utazott Ungvárról Dunakeszire helikopterrel, mert ott lakik, hanem azért, mert ott fogadta hivatalos munkalátogatáson bahreini kollégáját.

– emelte ki. Az Európai Unió e heti csúcsértekezlete kapcsán hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is úgy látja, hogy az ukrajnai háborúnak nincs megoldása a csatatéren, ezért nem fegyverszállításokra, hanem tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

– mondta.

– fűzte hozzá. A miniszter a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjáról szólva úgy vélekedett, hogy nemsokára megkezdődik az Országgyűlés ülésezése február végén, amelyen napirendre lehet venni a kérdést, ha a többség úgy dönt, ezért nincs igazán értelme rendkívüli ülést összehívni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.