Pesti Srácok

A német kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős biztosa elítélte, hogy rátámadtak egy zsidó diákra Berlinben

null

Felix Klein, a német kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős biztosa (mert már ilyen is van) hétfőn elítélte, hogy a hétvégén rátámadtak egy zsidó diákra Berlinben.

– mondta Klein a Madsack médiacsoporthoz tartozó lapok közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland – RND) adott nyilatkozatában. Kijelentette: a törvény teljes szigorával fel kell lépni, amennyiben megerősítést nyer, hogy a támadást antiszemita indítékból követték el. Ez utóbbi esetben Klein követelte, hogy a Berlini Szabadegyetem vizsgálja meg a 23 éves gyanúsított kizárását az oktatási intézményből. Úgy fogalmazott: elviselhetetlennek tartja a gondolatot, hogy német utcákon zsidókra támadnak és súlyos sebeket ejtenek rajtuk, csak azért, mert zsidók.

A berlini rendőrség szerint a 30 éves Lahav Shapira szombatra virradóra egy nővel sétált Berlin Mitte kerületében, amikor összetalálkozott a 23 éves elkövetővel. Shapira a közösségi médiában Izrael-párti, míg támadója palesztinpárti nézeteket terjesztett. A rendőrség verziója szerint a két diák között vita támadt, majd a fiatalabb férfi leütötte és a földön rugdosta Shapirát, aki csonttöréseket szenvedett az arcán, de nem került életveszélybe. Shapira testvére, az izraeli születésű ismért német humorista, Shahak Shapira vitatta a hatóságok beszámolóját a történtekről.

PestiSracok facebook image

– írta Shahak Shapira az X-en. Kai Wegner berlini polgármester megdöbbentőnek nevezte "ezt az aljas támadást".

– húzta alá szintén az X-en tett bejegyzésében. Shahak Shapira szerint a Berlini Szabadegyetemen a gázai övezeti háború kapcsán kialakult indulatos viták – illetve az, hogy testvére szókimondóan elítélte a palesztinpárti diákaktivisták tevékenységét – vezettek a támadáshoz.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani