Pesti Srácok

A pedofilellenes tüntetés egyik főszereplője elárulta, hogy az öncélú magamutogatás hajtja őket

A pedofilellenes tüntetés egyik főszereplője elárulta, hogy az öncélú magamutogatás hajtja őket

A szereplési vágy és az öncélú magamutogatás hajtja az influenszereket, amit most eszközként használunk, hogy nagyobb figyelem irányuljon az ügyre rajtunk keresztül – ismerte el Fancsikai Eszter, a Nem akarok beleszólni Instagram-csatorna egyik szereplője, aki azzal dicsekedett el pénteki tüntetésen, hogy homoszexuális bébiszittere van és bármikor rábízná a fiait. Ezzel pedig pontot is tett annak a vitának a végére, hogy micsoda nyomor tombol Magyarországon. A nyomort továbbá jól tükrözi elvtársa, Osváth Zsolt bevétele is, hiszen egy év alatt százszázalékos árbevétel növekedést produkált a cége.

A múlt heti demonstráció szervezői egyelőre nem tudják, mi lesz közös kiállásuk következő lépése.

Osváth Zsolt, azaz VV Zsolti a 24.hu-nak adott interjújában arról beszélt, szerinte tartalomgyártóként itt akár be is fejeződhetne a szerepvállalásuk, ugyanis az volt a céljuk, hogy minél több embert utcára szólítsanak, és elindítsák a társadalmi projektjeiket. Ezzel együtt érzik a közéleti szerepvállalással járó felelősséget, és tudják, nagyon sokan bíznak bennük, amire igyekeznek rászolgálni.

Egyelőre azonban türelmet kérnek azzal kapcsolatban, hogy ezt milyen formában tervezik.

PestiSracok facebook image

Ismert, Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter lemondása után több olyan influenszer szervezett tüntetést a Hősök terére, akik a 2022-es országgyűlési kampány során még a balliberális oldal szekerét tolták, köztük a f*szt és a drogokat túlságosan szerető Pottyondy Edina, Gyurcsány Ferenccel és nejével kvaterkázó VV Zsolti vagy éppen Gulyás Marci, aki Partizán nevű showműsorában invitálja meg az embereket egy közös kormányszidásra.

Kik is ők és honnan indultak?

Gulyás egyébként a tüntetés házigazdája és a Partizán nevű, amerikai pénzekkel támogatott csatorna arca a pályafutását szélsőbaloldali utcai provokátorként kezdte, például 2017-ben festékkel öntötte le a Sándor-palotát, amiért háromszáz óra közmunkára ítélték.

Szintén a tüntetés támogatója VV Zsolti, valódi nevén Osváth Zsolt is, aki korábban elkötelezett támogatója volt a baloldali összefogásnak, a ZSHOWtime YouTube-csatornáján a legtöbb influenszernél komolyabb témákat feszegetett, vendége volt több politikus is, a két fent említettel az élvonalban.

A homoszexualitásával kérkedő VV Zsolti néven ismertté vált ellenzéki aktivista még azt is bevallotta, hogy a baloldal tanácsadója is volt a kampányidőszakban, amellett, hogy gyakorlatilag PR-műsorokban népszerűsítette az ellenzéket vezető politikusokat, sőt: a szivárványkoalíció emlékezetes, 2021. október 23-i pártrendezvényét is ő vezette.

Különös véletlen lehet csupán, hogy a ZSHOWtime Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság éves eredménykimutatásában szereplő értékesítés nettó árbevétele 180,588 millió forint volt 2022-ben.

Ez több mint százszázalékos növekedés a 2021-es adathoz képest. Az sem véletlen, hogy az utóbbi időben Karácsony Gergelyt is láthattuk Osváth Zsolt online anyagaiban.

Osváth ugyanis együttműködik az egyik budapesti közműcéggel is, YouTube-on megosztott videójában népszerűsít a fővároshoz köthető reklámokat. Az egyik RTL-en futó műsort taglaló VV Zsolti-videó alatt nem másnak mond köszönetet a baloldali véleményvezér, mint a Budapesti Közműveknek és a fővárosi önkormányzatnak, később a Budapesti Közművek reklámplakátja is felugrik a videóban.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.