Pesti Srácok

Arab bevándorlók szúrtak halálra ukrán bevándorlókat Németországban

null

A Remix News cikke szerint a 18 éves ukrán állampolgárságú Artem Kozacsenko szúrt sebekkel került kórházba, miután február 11-én, vasárnap este külföldi fiatalok támadtak rá és csapattársaira egy helyi kosárlabdacsapatból, amikor hazatértek az edzésről.

Kozacsenko barátja, a 17 éves Volodimir Jermakov a helyszínen meghalt, míg Kozacsenkót sürgősségi ellátásra szállították. A helyi kosárlabdacsapat, amelyben mindkét tinédzser játszott, az Instagramon azt írta, hogy sajnos az elmúlt napokban olyan jelentősen romlott Artem állapota, hogy az orvosok már nem tudtak többet tenni érte”

A késelés hírét először a kijevi kosárlabda-szövetség jelentette a közösségi médiában a támadás estéjén, amelyben azt állították, hogy a fiatal kosárlabdázókat „késsel támadták meg az utcán, csak azért, mert ukránok”. A szövetség hozzátette, hogy az előzetes információk szerint az elkövetők nyolcan voltak, mind arab külsejűek”.

Az Alternatíva Németországért (AfD) párt a második áldozat halála után közleményt adott ki, amelyben az esetet annak a „brutális mindennapi erőszaknak a bizonyítékaként” jellemezte, amelyet a „bevett pártok és a média szeretnek elhallgatni”.

PestiSracok facebook image

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA/Orvosok Határok Nélkül/Hannah Wallace Bowman)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.