Pesti Srácok

Arra kéri az igazgató a szülőket egy német városban, hogy ne engedjék a lányaikat egyedül iskolába járni

Arra kéri az igazgató a szülőket egy német városban, hogy ne engedjék a lányaikat egyedül iskolába járni

Regensburgban eluralkodott a félelem, miután az elmúlt időszakban több nemi erőszak is történt. Az incidensek miatt az egyik lányiskola igazgatója is figyelmeztetést adott ki, hogy a diákok ne menjenek egyedül iskolába. Nemrég ugyanis épp az iskola közelében támadtak meg egy nőt. Két, a húszas éveiben járó tunéziai bevándorlót vádolnak azzal, hogy megerőszakolt egy 29 éves nőt – hívja fel rá a figyelmet a Remix News hírportál.

Az iskola 1200 diákjának szüleihez eljuttatott figyelmeztetésben az igazgató, Hans Lindner arra is figyelmezteti a fiatal nőket, hogy „csak jól kivilágított utakat és utcákat használjanak”, amikor az iskolába mennek és onnan hazafelé tartanak, bár a levél szerinte „pusztán megelőző jellegű”.

– írta. Az Alternatíva Németországért (AfD) az iskola figyelmeztető levelére úgy reagált:

PestiSracok facebook image

Regensburgban az elmúlt időszakban több incidens is történt, amit migránsok követtek el.

https://twitter.com/melly_katze/status/1755246725650936319?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1755246725650936319%7Ctwgr%5Ee96e9bdaaa90440a0fc6dfd11ae2797aa60299f6%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fmagyarnemzet.hu%2Fkulfold%2F2024%2F02%2Fnemi-eroszak-veszelyere-figyelmeztet-az-iskola-igazgatoja

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Armin Weigel

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.