Pesti Srácok

Baloldali és antifasiszta csoportok szerveztek tüntetést az AfD ellen (Videó)

Baloldali és antifasiszta csoportok szerveztek tüntetést az AfD ellen (Videó)

Ezrek vonultak Bréma utcáira vasárnap a Németországban széles körben szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) párt ellen demonstrálva. A rendőrség 16 500-ra, míg a szervezők 25 ezernél is többre becsülték a résztvevők számát. A megmozdulást baloldali és antifasiszta csoportok szervezték, miután egy héttel korábban 45 ezren tüntettek Brémában.

Szombaton a berlini Reichstag épülete előtt hasonló megmozdulás volt a rendőrség szerint 150 ezer, a szervezők beszámolói szerint 300 ezer résztvevővel. Drezdában és Freiburgban 30-30 ezren, Augsburgban pedig 25 ezren vonultak az utcákra, de más német városokban is többezres demonstrációk voltak. A párt elleni tüntetéshullám már negyedik hete tart országszerte.

A tiltakozásokat az váltotta ki, hogy januárban kiderült: az AfD két magasrangú képviselője részt vett egy olyan rendezvényen, amelyen egyebek között bevándorló hátterű német állampolgárok tömeges kitoloncolásának tervéről tanácskoztak. Az AfD tagadja, hogy a javaslat megvalósítása a párt elképzelései között szerepelne.

PestiSracok facebook image

Az INSA közvéleménykutató-vállalat a Bild am Sonntag vasárnapi lap megbízásából elvégzett felmérése szerint a megkérdezettek 55 százaléka támogatja a tüntetéseket, 26 százalék ellenzi, 12 százalék pedig közömbös. A felmérésben a megkérdezetteknek azt a kérdést is feltették, hogy veszélyben látják-e a demokráciát Németországban. Mintegy 61 százalékuk válaszolt igennel, míg egyharmad egyáltalán nem látta veszélyben a német demokráciát.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: X-fotó

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.