Pesti Srácok

Csillagok közé készülnek a magyar űrhajósjelöltek

null

A Hungarian to Orbit (HUNOR) magyar űrhajósprogram négy magyar űrhajósjelöltjével – Cserényi Gyulával, Kapu Tiborral, Schlégl Ádámmal és Szakály Andrással - hangzott el beszélgetés felkészülésükről vasárnap délután a Kossuth rádió Irány az űr című műsorában.Az adásban elhangzott, hogy mind a négyen részt vehetnek a harmadik kiképzési fázisban is.

Az elsőben az űrkutatás történetével, az űrügynökségek tevékenységével, illetve a küldetéssel ismerkedtek, majd a másodikban az utazás során szükséges tudományágakba – kozmológia, földtan, rakétafizika, élettan – kaptak betekintést. A kiképzés harmadik fázisában a jelöltek szakmaspecifikus ismereteket szereznek például a nemzetközi űrállomásról, és bekapcsolódnak a kutatás-fejlesztési munkába is. Már mind a négyen megszerezték a kisrepülőgépes szakszolgálati engedélyüket, novemberben műrepülő gyakorlatot is végeztek, fizikai felkészülésük során úszóedzéseken vesznek részt, és dietetikus követi nyomon táplálkozásukat.

Hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol további képzések várnak rájuk. Az egyik legfontosabb a centrifugaképzés lesz, amelynek során szimulálni fogják, hogy pontosan milyen erőhatások érik az embert a felbocsátás során. Ezen kívül az űrállomás moduljaival, eszközeivel ismerkednek meg egy életnagyságú modell segítségével, de a mikrogravitációs környezetben való elsősegélynyújtásra is kiképzik őket. A műsorban beszéltek arról is, hogy a harminc napos tartózkodás idejére tervezett tudományos kísérleteket nemsokára elkezdik betanulni. Ezek egy részének a közelmúltban zárult le a pályázata, így még zajlik a kiválasztás és a döntés arról, hogy pontosan melyek kerülnek a programba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Pedro Puente Hoyos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.