Pesti Srácok

Emberölés miatt 18 és 16 év fegyházra ítélték a kisgyermekét halálra éheztető csepregi házaspárt

Emberölés miatt 18 és 16 év fegyházra ítélték a kisgyermekét halálra éheztető csepregi házaspárt

Emberölés bűntettében és négy kiskorú gyermek veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek a Szombathelyi Törvényszék pénteken első fokon azt a csepregi házaspárt, amely halálra éheztette két és fél éves kisfiát, és nemtörődömségével a többi gyermekét is veszélyeztette.

Az anyát 18 év, az apát 16 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, amely kimondta azt is: egyikük sem bocsátható feltételesen szabadságra. Az ítélettel megvonták mindkét szülői felügyeleti jogait, továbbá véglegesen eltiltották őket minden olyan foglalkozástól, amelynek során 18 év alatti nevelését, felügyeletét, gyógykezelését végeznék. A házaspár nem gondoskodott megfelelő módon a gyerekek ellátásáról és neveléséről, rendszeresen bezárták, órákra magukra hagyták őket, a súlyos testi fogyatékossággal született kisfiút pedig gyakran ütötték, a halála előtt pedig legalább négy hónapon keresztül éheztették.

A kisfiú csontra soványodott, izomzata szinte teljesen elsorvadt, és noha halálát közvetlenül egy bakteriális fertőzés, gennyes tüdőgyulladás okozta, az orvosszakértői szakvélemény szerint a folyamatos éheztetés miatti legyengült állapota is a halálához vezetett volna. A bírósági tárgyalás során felmerült, vajon mennyire hibáztathatók a családdal kapcsolatba került szociális és egészségügyi szakemberek - védőnő, háziorvos, család- és gyermekvédelmi szolgálat - azért, mert nem vették észre, hogy a gyermekek veszélyben vannak.

Az ítéletben a törvényszéki bíró emlékeztetett arra, hogy a Covid-járvány idején a szakembereknek is kapcsolattartási nehézségeik voltak, illetve a szülők mindent megtettek azért, hogy mulasztásaik ne derüljenek ki: az elhanyagolt lakást kitakarították, a gyerekeket a látogatások előtt kimosdatták. Az orvosszakértői vélemény szerint azonban a kisfiú halála előtt néhány héttel a szakembereknek már látniuk, tapasztalniuk kellett volna, hogy a két és fél éves kisfiú egészségileg milyen rossz állapotba került, a súlya 8 kilóra csökkent. A törvényszék az ítéletben megállapította: a szülők fizikailag és érzelmileg is elhanyagolták a gyermeket, nem vitték orvoshoz, amikor bakteriális fertőzés miatt gennyes tüdőgyulladásban szenvedett, a kisfiú végletesen legyengült állapota hozzájárult a halálához.

PestiSracok facebook image

A bíróság rámutatott: az emberölés bűncselekménye mulasztással is megvalósítható. Az ölési szándékot pedig alátámasztotta az anya korábbi vallomása, amelyben a vádlott kimondta: "elhatároztam, hogy nem törődöm vele, és tudtam, hogy ebbe bele fog halni" - idézte a pénteki tárgyaláson a bíró. Az elsőfokú ítélet ellen az asszony és védője, valamint az apa és védője is a büntetés enyhítéséért fellebbezett. Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére. Az ítélet nem jogerős.

(MTI / Kiemelt kép: Unger Tamás - vaol.hu)

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.