Pesti Srácok

Ennyit az "elvekről" - Úgy tűnik, a Kutyapárt Gyurcsányra hallgatva mégiscsak beáll az ellenzéki összefogásba a XII. kerületben

Ennyit az "elvekről" - Úgy tűnik, a Kutyapárt Gyurcsányra hallgatva mégiscsak beáll az ellenzéki összefogásba a XII. kerületben

Budapesten egyelőre csak a XII. kerületben a legesélyesebb, egyben a legérdekesebb a baloldali előválasztás a június 9-én tartandó önkormányzati választásra. A hírek szerint ugyanis az előválasztási listára Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke is felkerülhet. Az MKKP vezetője eddig tartotta magát ahhoz: nem vesz részt az összefogásban. Két hete még azt nyilatkozta: „Az ellenzékkel való együttmozgás egy mocsár, amiben az ember elsüllyed". A Kutyapárt hegyvidéki polgármesterjelöltjeként Kovácsnál azonban úgy tűnik, a hatalomvágy felülírhatja az eddigi elveket - írja a Magyar Nemzet.

A lap felidézi, hogy a Kétfarkú Kutyapárt eddig elhatárolódott az ellenzéki összefogástól a Civil Választási Bizottság közlése szerint mind a négy baloldali jelölt benne lenne a hegyvidéki előválasztásban. A jelöltek: Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke, helyi önkormányzati képviselő, Farkas Csaba, a kerület korábbi rendőrkapitánya a Momentum polgármesterjelöltje, Kendernay János, az LMP korábbi társelnöke, Visi Piroska pedig a Pálinkás József-féle Új Világ Néppártnál politizált korábban.

Még február elején Kovács Gergely, az MKKP elnöke úgy fogalmazott Juhász Péter, V. kerületi polgármesterjelölt támogatottságának megvonásáról az RTL Klubon: azért léptek vissza Juhász Péter mögül, mert attól féltek, a Momentummal túl közel kerülnének az ellenzékhez - idézi fel a Magyar Nemzet.

- nyilatkozta korábban Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke, aki a kerületi újságnak pedig két éve azt nyilatkozta:

Ehhez képest Hegyvidéken a jelek szerint Kovács Gergely is ringbe száll az ellenzéki előválasztáson.

A Demokratikus Koalíció egyébként nem indít polgármesterjelöltet a Hegyvidéken és az ellenzéki előválasztáson sem vesznek részt annak ellenére, hogy a képviselő-testületben két képviselővel is rendelkeznek.

A Hegyvidéken azt beszélik, hogy szervezeti és anyagi segítséggel is Kovács Gergely mögé állhatott be a Gyurcsány-párt. És hogy ez miért érné meg a DK-nak? Amennyiben sikerülne befogni az MKKP elnökét, és Kovács Gergely bekerül a baloldali összefogásba, akkor megszűnik a harmadik út, amit eddig az MKKP képviselt. Ez a lépés pedig tökéletesen szolgálná a DK céljait, amelynek lényege, hogy egyedüli alternatíva legyen a baloldalon.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Facebook)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.