Pesti Srácok

Georgiai embercsempész bandára csapott le a rendőrség

null

Elfogták egy főként grúz elkövetőkből álló embercsempészcsoport tagjait, akik migránsok Törökországból Nyugat-Európába szállítását szervezték. Az ügyészség indítványozta két férfi és egy nő letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a két férfi tagja volt egy olyan, csaknem húsz grúz és azeri elkövetőből álló bűnszervezetnek, amely illegális határátlépők Törökországból Nyugat-Európába eljuttatását szervezte tavaly nyáron.

A Szegedről irányított szervezetben a két őrizetbe vett férfi feladata a szerb-magyar határon átjuttatott migránsok Budapestre juttatása és ott - a továbbszállítás előtt - különböző "depólakásokban" történő elhelyezése volt.

Az őrizetbe vett nő - a bűnszervezet egyik tagjának magyar származású felesége - felelt azért, hogy tisztára mossa a megszerzett pénzt. Bankszámlát nyitott, oda fizette be az illegális határátlépők által átadott pénzt, mindezidáig csaknem 2,5 millió forintot. A bűnszervezetben, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés és pénzmosás bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a gyanúsítottak letartóztatását a szökés-elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta - tudatta a főügyészhelyettes.

PestiSracok facebook image

A kiemelt kép illsztráció!

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.