Pesti Srácok

Hornung Ágnes: a nemzeti demenciaprogramban a betegségre és megelőzésére is fel kívánják hívni a figyelmet

null

A nemzeti demenciaprogrammal a betegségre és annak megelőzésére kívánják felhívni a figyelmet - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Hornung Ágnes kiemelte, a demenciával foglalkozni kell, az adatok szerint évről évre nő a szellemi leépülésben szenvedők száma. A személyiség és a mentális állapot megváltozása nagy terhet ró a családokra, a hozzátartozókra; összességében egymillió embert is érinthet.

- jelentette ki. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ennél a betegségnél is fontos a korai felismerés, ezért a családtagokat, a hozzátartozókat is oktatni kell. Jelezte, hogy a megelőzésre is fókuszálni kell, mivel a betegség kialakulása késleltethető, súlyossága mérsékelhető. A program a 2030-ig terjedő időszakra szól, kialakításában a szakembereken kívül részt vettek a társállamtitkárságok is, és tervezik az egyházak bevonását az együttműködésbe - mondta Hornung Ágnes.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Hornung Ágnes

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.