Pesti Srácok

Jelentősen túlárazott szerződést köthetett a Budavári Önkormányzat

null

Az I. kerület Budavári Önkormányzat tavaly kötött egy biztonságtechnikai szerződést szoftverek beszerzéséről, illetve karbantartásáról. A szakértők véleménye szerint a havi szolgáltatás is meglepő, ugyanakkor a hasonló feltételekre vonatkozó árajánlat alapján a budavári Fidesz elnöke szerint a szerződés jelentősen túlárazott - írja az Index.

– mondta az Indexnek Böröcz László, a budavári Fidesz elnöke.

A nyilvános szerződés szerint az Officium Irodafejlesztő Zrt. szállított egyedi bútorokat a Közterület-felügyelet, valamint a Budavári Kapu Kft. számára. A bútorszállítások mellett az önkormányzat külön szerződést kötött az érintett társaságokkal egy informatikai és beléptetőrendszerről, ami főleg a beléptetőrendszert takarta. A biztonságtechnikai és beléptetőrendszer kialakítása tárgyban a szerződés értéke bruttó 6 126 480 forint volt és további 36 hónapon át karbantartás-szolgáltatásra havi 342 900 forintot fizettek. Így a teljes szerződés értéke bruttó 18 470 880 forint volt - mutat rá a lap.

Ennek a nettó összege a közbeszerzési értékhatár alatt található. Böröcz László szerint vélhetően azért kötötték meg néhány százezer forinttal az értékhatár alatt a szerződést, hogy kikerüljék a versenyeztetést.

– tette hozzá a budavári Fidesz kerületi elnöke, aki az ügy előzményeit is ismertette, vagyis, hogy a polgármesteri döntés alapján az Országház utca 9. alatti műemlék épületbe költöztettek több kerületi céget, illetve a közterület-felügyelők és a parkolóőrök – Böröcz szerint egyébként is kétes indokoltságú – várba költöztetése körülbelül egymilliárd forintba került.

Az Index azt írja: az Officium nevű cég először bútorokat szállított az épületbe több tíz millió forintért, majd később a beléptetőrendszerek kiépítését és karbantartását is rájuk bízták. A rendszer eszközeit dupla áron, 4,5 millió forintért adták, ugyanezt nagyjából 2,3 millió forintért bárki megvásárolhatja az interneten. Böröcz László erre két példát is felhozott: a munkaidő-nyilvántartó szoftvert közvetlenül a gyártó weboldalán bruttó 703 000 forintért kínálja, de a szerződésben a cég több mint bruttó 1 millió forintért szállította le az önkormányzatnak. Ugyanakkor a felszerelt hat darab IP-kamerát is több mint kétszeres áron, bruttó 782 346 forint helyett bruttó 1 767 840 forintért adták el.

A budavári Fidesz elnöke kiemelte, hogy az általuk bekért árajánlat alapján – amit egy közismert biztonságtechnikai cég adott – leszögezhető, hogy a telepített beléptetőrendszer havi karbantartási és üzemeltetési díja több mint a duplája a piacon elérhetőnek. A bekért árajánlat alapján bruttó 157 480 (összesen 5 669 280) forint havonta, szemben a megkötött szerződéssel, ami bruttó 342 900 (összesen 12 344 400) forintot tartalmaz. A szerződés szerinti 3 évvel számolva 6 675 120 forint a különbség a valós és a szerződés alapján kifizetett összeg között.

– állítja Böröcz László, aki szerint munkadíjnak felszámoltak 1,4 millió forintot, de a szállítást és a telepítést egy másik cég végezte, amely nem szerepel a szerződésben: „Ez a munkadíj is túlzó hét eszköz és egy szoftver szállítására és telepítésére.” Böröcz László szerint nem elég, hogy egy ilyen visszaélés egyik főszereplője maga a polgármester, de különösen felháborítóvá teszi a történteket, hogy a túlárazott beruházás elkészülte után V. Naszályi Márta még kitüntetést is adott a kivitelező cégnek. A Fidesz-frakció feljelentést tesz az ügyben.

(Index / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.