Pesti Srácok

Két túszt tudott kiszabadítani az izraeli hadsereg, még 134 van fogságban

Két túszt tudott kiszabadítani az izraeli hadsereg, még 134 van fogságban

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőre virradóra kiszabadított két, a Gázai övezetbe hurcolt túszt.

Az IDF közleménye szerint a hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal és a különleges rendőri terrorellenes kommandós egységekkel közösen indított művelete során szabadította ki a 60 éves Simon Marmant és a 70 éves Louis Hart. Mindeközben a hadsereg légicsapást intézett a Gázai övezet déli részén lévő Rafah városa ellen. Az övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet szerint az akciónak mintegy 100 halálos áldozata van. A 129. napja fogva tartott két idős férfit stabil egészségi állapotban helikopteren a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították további kivizsgálásra, ahol már találkoztak családjaikkal.

Az IDF szóvivője szerint korábban számos alkalommal készültek elraboltak kimentésére, melybe "végtelen órákat fektetünk". "Vártuk a végrehajtást lehetővé tevő feltételeket" - közölte. Éjszaka betörtek a túszokat fogva tartó épületbe, és egy perccel később légicsapásokat intéztek a környék katonai célpontjai ellen a hamászosok közötti kapcsolatok felszámolása érdekében. Az akció során sok iszlamista terrorista vesztette életét. Éjjel egykor nyitottak tüzet a második emeleti lakásra, ahol fogva tartották a Ner Jichák nevű, a Gázai övezet szomszédságában fekvő kibucból elhurcolt két izraelit, s a terrorellenes rendőri kommandó harcosai a kibontakozó tűzharcban, kimentésükig testükkel védték a két túszt. A csapatok robbanószerkezettel betörték a titkosszolgálati információk szerint a túszokat őrző ház kapuját. Lőni kezdték őket az épületből és a közeli házakból, s mintegy egy órán át tartó csata kezdődött, hogy az izraeli erők elhagyhassák az épületet, miközben a környékre folyamatosan légicsapásokat mért a légierő. A harcok során egy katona könnyebben megsérült. Az izraeli egységeket és a túszokat később egy előre megbeszélt helyről helikopterrel elszállították.

PestiSracok facebook image

-mondta az IDF szóvivője reggeli sajtótájékoztatóján. Jichák Hercog államelnök üdvözölte a két túsz kiszabadítását, és megígérte, hogy Izrael addig cselekszik, míg az összes elrabolt haza nem térhet otthonába.

A Gázai övezet iszlamista szervezetei több mint 250 embert hurcoltak el az övezetbe az október 7-i terrortámadásban. Közülük 105-en, nők és gyermekek kiszabadultak a november végi ideiglenes tűzszünet idején, cserébe izraeli börtönökben fogva tartott női, és 19 év alatti palesztin biztonsági foglyokért, valamint humanitárius segélyekért.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.