Pesti Srácok

Már a máltai gazdák is tüntetnek az uniós agrárpolitika ellen

Már a máltai gazdák is tüntetnek az uniós agrárpolitika ellen

Az Európai Unió agrárpolitikája ellen demonstráltak traktorokkal és teherautókkal pénteken földművesek Máltán, ahol utoljára több mint negyven éve volt gazdatüntetés.

A máltai gazdák egyebek között "Az EU megöli a farmereit" és "Ha nincsenek gazdák, nincs élelem, nincsen jövő" feliratú traktorokkal vonultak a főváros, Valletta melletti városkába, Florianába, ahol Robert Abela miniszterelnök találkozott velük, hogy meghallgassa panaszaikat.

– jelentette ki az egyik gazdálkodó. A máltai gazdák szerint az olcsóbb külföldi importáru kiszorítja, illetve versenyképtelenné teszi terményeiket, és tiltakoznak a túlzónak tartott uniós környezetvédelmi előírások ellen is, amelyek szerintük megemelik a költségeiket és csökkentik a termelékenységet. Emellett csalódottak azon uniós szabályok miatt is, amelyek meglátásuk szerint a földjeiket parlagon hagyó földtulajdonosokat jutalmazzák, miközben – az Eurostat adatai szerint – a máltai mezőgazdasági földterületek az uniós átlag húszszorosába kerülnek. A tüntetők felhívták továbbá a figyelmet az uniós szabadkereskedelmi megállapodások kockázataira is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Matthieu Mirville (illusztráció)

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.