Pesti Srácok

Meló van! – Kezdetét vette a kirendelt kormányülés Sopronbánfalván

null

Elkezdődött a kihelyezett kormányülés Sopronbánfalván. Erről Orbán Viktor miniszterelnök osztott meg egy Facebook-posztot, amelyben rajta kívül az érkező miniszterek és a kormányszóvivő látható. A megbeszélés kezdetéről a kormány több tagja is beszámolt közösségi oldalán.

Sopronbánfalva nem meglepő helyszín, hiszen a kormány rendszeresen ülésezik a településen, az ottani karmelita kolostorban. Tavaly februárban és júliusban is ezt a helyszínt választották az aktuális témák megvitatására. Az impozáns sopronbánfalvi kolostor napjainkban szállodaként működik. A középkorra visszatekintő épületegyüttes Sopron délnyugati részén, a kertvárosi övezetben fekszik. Bátran mondható, hogy a kolostor „a leghűségesebb város” büszkesége (ha nem az egész nemzeté). A magyar történelem nyomait az épület büszkén viseli: külön érdekesség, hogy amikor Napóleon francia császár csapatai megszállták Sopront, katonai kórházzá alakították. A kommunisták 1950-ben az apácákat internálták, a rendházat bezárták, majd 2011-ben, a második Orbán-kormány alatt szállodaként nyitotta meg kapuit.

Az ülésre érkező politikusok közösségi oldalukon is beszámoltak a megbeszélés kezdetéről. A miniszterelnök meglehetősen szűkszavúan foglalta össze, mi vár a kormánytagokra:

PestiSracok facebook image

– írta a posztjához Orbán.

A helyszínre érkezését követően Tuzson Bence is Facebook-oldalán jelentkezett a helyszínről:

A kormányülés három napos lesz.

Forrás, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.