Pesti Srácok

Moszkva szerint az Északi Áramlattal kapcsolatos svéd nyomozás megszüntetése a németek eltökéltségét helyezi középpontba

Moszkva szerint az Északi Áramlattal kapcsolatos svéd nyomozás megszüntetése a németek eltökéltségét helyezi középpontba

Mostantól már az lesz érdekes, hogy a német nyomozás mennyire lelkiismeretes, azt követően, hogy a svéd ügyészség lezárta az Északi Áramlat gázvezetékek 2022 szeptemberében történt felrobbanása ügyében folytatott vizsgálatot – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán, újságíróknak.

Peszkov emlékeztetett rá, hogy német cégek is részesei voltak a vegyesvállalatnak, amely a gázvezetékek üzemeltetője volt. Megjegyezte, hogy a történtek után rengeteg adat került nyilvánosságra arról, hogy ki állhatott a kritikus infrastruktúra felrobbantása mögött. Dmitrij Peszkov elmondta, hogy Oroszország a nyomozás során többször is tájékoztatást kért Svédországtól a nyomozásról, de ezt Stockholm mindannyiszor megtagadta. A nyomozás leállításáról "figyelemre méltónak" nevezte a svéd döntést, amely az elkövetők azonosításának lehetetlenségére hivatkozva szüntette meg a vizsgálatot.

– hangsúlyozta az államfő szóvivője.

PestiSracok facebook image

Peszkov egyébként megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valóban interjút adott Tucker Carlson amerikai televíziós személyiségnek. Azt mondta, hogy majd Carlson jelenti be, hogy mikor közli a beszélgetést. Kijelentette, hogy hamis az interjúból a Telegram-csatornákon közzétett "átirat". A szóvivő elmondta, hogy a Kreml azért egyezett bele az interjúba, mert Carlson álláspontja "eltér a többi" nyugati újságíróétól. Meglátása szerint a Putyint meginterjúvoló amerikai tévés "semmiképpen sem oroszbarát, nem ukránbarát, inkább Amerika-barát". Peszkov szerint azok a nyugati médiumok, amelyek az elmúlt két évben interjút kértek Putyintól, "nem büszkélkedhetnek el azzal, hogy legalább megkísérelnek pártatlannak tűnni". Megjegyezte, hogy az ilyen orgánumokkal kommunikálni "aligha van értelme".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stefan Sauer

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.