Pesti Srácok

Rétvári Bence: sok pedagógus visszatérne a pályára a béremelés hatására

null

A pedagógusbérek emelésének eredményeként sok pedagógus visszatérne a pályára - közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, miután szülői szervezetek vezetőivel egyeztetett szerdán a Belügyminisztériumban.

Rétvári Bence elmondta, hogy az intézményvezetőknél egyre több olyan tanár érdeklődik a visszatérés lehetőségéről, aki korábban elhagyta a pályát. Hozzátette, hogy örömteli hír a fokozott érdeklődés. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány idén 32,2 százalékkal emelte a tanárok és óvónők bérét, jövőre pedig további 21 százalékos emelést tervez. Megjegyezte, hogy korábban már 10-10 százalékos béremelés volt, így négy év alatt 93,5 százalékkal nőnek a pedagógusbérek.

- ismertette az az államtitkár. Az érvek között elhangzott, hogy a hosszabb évközi szünet hatékonyabb kikapcsolódási, pihenési lehetőséget ad a gyermekeknek - mondta. Hozzátette, hogy a rövidebb nyári szünet pedig a szülőknek jelent könnyebbséget a gyermekek napközbeni elhelyezést illetően.

PestiSracok facebook image

Balatoni Katalin, a BM köznevelési helyettes államtitkára közölte: arra kérik az iskolákat, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak az érdemjegyeknek a Kréta rendszerbe történő fokozatos felöltésére. Indoklásként elmondta, hogy a szülői szervezetek azt jelezték, hogy a félévi és az évvégi zárás előtt torlódik fel az érdemjegyek kiadása.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője azt mondta, örömmel fogadták, hogy a Nemzeti alaptantervbe bekerül a párkapcsolati készségek, a családi éltre hangolódás oktatása, amelyre az osztályfőnöki órák keretében kerül majd sor. Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnöke úgy fogalmazott, üdvözlik a pedagógusbéremelést, különösen azt, hogy a béremelést az óvónőknek is biztosítja a kormány. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet vezetője közölte, hogy fontosnak tartanak olyan pilot-programokat indítani, amelyek az iskolai mobiltelefon-használatra segítenek kidolgozni megoldásokat. Hozzátette: örömmel veszik, hogy erre van fogadókészség a kormány részéről is.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.