Pesti Srácok

Szénával borították a Champs-Élysées-t, az autópályát pedig felszántották a francia gazdák – A szakszervezetek a blokádok feloldására szólították fel a tüntetőket

Szénával borították a Champs-Élysées-t, az autópályát pedig felszántották a francia gazdák – A szakszervezetek a blokádok feloldására szólították fel a tüntetőket

Berlin után Párizst is fenyegetik az európai gazdatüntetések. Franciaországban a demonstrálók lényegesen "dühösebben" mentek neki a kormánynak. A főváros felé vezető utakat több ponton felszántották, Párizsba érve pedig szénával borították a Champs-Élysées-t.

Amint arról portálunk korábban beszámolt, francia gazdák is csatlakoztak azokhoz a német és lengyel tüntetőkhöz, akik azt üzenik az európai vezetőknek: elég volt a nekik kedvezőtlen szabályozásokból. A tiltakozók a francia hagyományokhoz mérten jóval forradalmibb hangulatban demonstrálnak az egyre nehezebb körülmények ellen. Csütörtökre az összes Párizs felé vezető utat lezárták. Több helyen felgyújtották az aszfaltot, majd traktorokkal kezdték "felszántani" az utakat, amint az alábbi videón is látszik:

A farmerek Párizsba érve sem tétlenkedtek, és megkezdték átalakítani a fővárost, hogy jobban tessen a vidéki ízlésnek. Így például szénával borították be a Champs-Élysées-t:

PestiSracok facebook image

Az összeurópai gazdatüntetéseket leginkább az robbantotta ki, hogy az olcsó ukrán gabona beengedése, illetve az Ukrajnának küldött támogatások miatti megszorítások jelentősen megnehezítették a farmerek életét.

A szakszervezetek a blokádok feloldására szólították fel a tüntetőket

A francia mezőgazdasági termelők többségi szakszervezetei csütörtökön a stratégiai útvonalakon felállított blokádpontok feloldására szólítottak fel, miután Gabriel Attal miniszterelnök részletes intézkedéssorozatot jelentett be a tüntető gazdák terheinek csökkentésére.

– jelentette ki Arnaud Gaillot, a Jeunes Agriculteurs (Fiatal Gazdák) elnöke, Arnaud Rousseau-val, a legjelentősebb francia mezőgazdasági szervezet, az FNSEA elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján. Utóbbi üdvözölte a "kézzelfogható előrelépést".

– hangsúlyozta a Fiatal Gazdák vezetője, aki mindazonáltal feltételeket szabott a kormánynak. A szakszervezeti vezetők szeretnék kézhez kapni a bejelentéseket összefoglaló dokumentumot, a mezőgazdasági törvénytervezet mielőbbi parlamenti elfogadását is kérik. Arnaud Gaillot arra is figyelmeztetett, hogy "ha ezek az ígéretek nem teljesülnek, nem fogunk habozni, hogy egy széleskörű mozgósítást indítsunk". Az FNSEA vezetője emlékezett, hogy a gazdák mintegy tíz százaléka, csaknem 40 ezren vettek részt tiltakozó akciókban október óta.

– mondta Arnaud Rousseau.

– tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a gazdákat "nagyon meghatotta az a támogatás, amelyet az egész nemzet részéről kaptak". Az FNSEA elnöke számára ez a mozgósítás bebizonyította, hogy "a termelés, a szuverenitás és a jövedelem a szakmánk jövőjének elengedhetetlen elemei". Az FNSEA elnöke felhívta a figyelmet "Európa süketségére" is.

– hangsúlyozta, amikor Brüsszelben az Európai Bizottság az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának korlátozására irányuló intézkedéseket javasolt. Arnaud Rousseau megerősítette, hogy ragaszkodik Európához, de elítélte annak technokrata hozzáállását, amelynek "távolról hozott döntései nem tisztelik a gazdák munkáját".

A miniszterelnök a hivatalában délben tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett bejelentette, hogy a kormány felfüggeszti a növényvédőszer-használat csökkentését célzó terveit, és 150 millió euróval mérsékli a gazdák adó- és járulékterheit. A kormány azt is meg akarja akadályozni, hogy Franciaországba olyan gyümölcsöket és zöldségeket importáljanak, amelyeket az Európai Unióban betiltott tiakloprid hatóanyagú nevű növényvédő szerrel kezeltek. A kormányfő emellett "egyértelmű európai szintű jogalkotást sürgetett annak meghatározására, hogy mi a szintetikus hús", amelyet állati szövetsejtekből állítanak elő, és nem engedélyezett Európában. Gabriel Attal azt is szorgalmazta, hogy az Európai Unióba irányuló ukrán gabonaimport korlátozásának kérdéséről is legyenek tárgyalások. Az EU eddig nem vette fel a gabonaféléket azon "érzékeny" termékek listájára, amelyek behozatalát korlátozni lehet. A miniszterelnök csaknem egy héttel a mezőgazdasági termelőknek tett első bejelentései után azt is megígérte, hogy megerősíti az áruházláncok, a forgalmazók és az agráripari vállalkozások közötti ádáz árháborúban a gazdák jövedelmét védő hatályos törvényt.

A francia gazdasági miniszter, Bruno Le Maire eközben bejelentette, hogy "az összes nagy szupermarketláncot az elkövetkező napokban ellenőrzik".

– hangsúlyozta a tárcavezető. Gabriel Attal a mezőgazdasági örökségekre vonatkozó adómentességi küszöbök megemelését is megígérte.

A gazdatüntetések két hete tartanak Franciaországban, ahol a stratégiai útvonalakon blokádpontokat állítottak fel a tüntetők. A szerda délután a Párizstól délre található legnagyobb nemzetközi nagybani piac, a Rungis blokád alá vételi kísérlete miatt őrizetbe vett 91 ember közül mindenkit elengedett a rendőrség, és csütörtökön már teljes nyugalom volt a környéken.

Forrás: Telegram; Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.