Pesti Srácok

Szétrepedt a Strabag által épített új autópálya, közlekedni sem lehet rajta

null

Akkora repedések keletkeztek a két éve átadott M30-as autópályán, hogy több hónapra lezárta az üzemeltető MKIF. Az érintett szakaszt a Strabag építette, a céget a magyar állam már fel is szólította, hogy végezze el a helyreállítást. A Világgazdaság úgy tudja, hogy az osztrák cég egyelőre hárít.

Már korábban több helyen elmozdult az M30-as autópálya szerkezete a 38-as kilométerénél, Szikszó térségben, emiatt a burkolaton repedések jelentek meg. A balesetveszély elhárítása érdekében az üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) úgy döntött, hogy a pályát mindkét irányban, teljes szélességében lezárja.

Az Útinform legfrissebb tájékoztatása szerint a korlátozás a 33-as jelű Miskolc-észak és a 40-es jelű Szikszó-csomópont között február 17-től augusztus 17-ig tart mindkét irányba, tehát legalább fél évig nem közlekedhetnek az autósok ezen a szakaszon.

A hírt a Világgazdaságnak Szimicsku László, az MKIF kommunikációs igazgatója is megerősítette, hozzátéve, hogy üzemeltetőként ameddig lehetett, fenntartották a forgalmat, de olyan mértékű lett az elmozdulás, hogy nem maradt más választásuk, mint a teljes zárás.

PestiSracok facebook image

– árulta el Szimicsku. Kiemelte, hogy most hosszú hónapokig szinte biztosan nem lehet majd közlekedni a lezárt szakaszon, mivel az is lehet, hogy a teljes szerkezetet újra kell építeni. Ugyanakkor leszögezte, sem beruházóként, sem kivitelezőként az MKIF nem vett részt a projektben, ezért annyit tudtak tenni, hogy a beruházó magyar államnak jelezték a problémát.

A Strabag már megkapta a felszólítólevelet az államtól

Az M30-as autópályát kevesebb mint két és fél éve, 2021 októberében adták át a forgalomnak. A 2018 márciusában indult beruházás összköltsége 200 milliárd forintot tett ki, amellyel az előző uniós ciklus egyik legnagyobb összegű projektje volt.

A teljes beruházást három részre osztotta a kiíró NIF, a most problémás, 10,4 kilométeres Miskolc és Szikszó közötti szakaszt nem más, mint a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG konzorciuma nyerte el 39,4 milliárdért.

A beruházó magyar állam már fel is szólította a vállalatot, hogy az ütemtervnek megfelelően végezze el a garanciális helyreállítási munkálatokat.

Nagy kérdés azonban, hogy teljesíti-e a cég a levélben megfogalmazott követelményeket, információink szerint ugyanis az osztrák cég előre nem látható okokkal, így a talajvíz mozgásával magyarázta az autópálya szerkezetében történt elmozdulást.

A lap megkeresésére a Strabag eddig azt válaszolta, hogy

Folynak a vizsgálatok a minisztérium szerint

A szaktárca kérdéseinkre azt közölte, hogy az M30-as autópálya szerkezeti problémájának okát a vállalkozási szerződéses feltételek szerint a kivitelezőnek kell feltárnia, ezért a jótállási hiba bejelentése a kivitelező felé megtörtént.

Annak kivizsgálása releváns szakértők bevonásával jelenleg is zajlik.

Ugyanakkor jelezték, hogy a munkaterületre történő felvonulás idejét, és a lezárás időtartamát a helyreállítási tervek birtokában, kizárólag a hiba okának feltárását követően tudják meghatározni.

Forrás: Világgazdaság, fotó: videókivágás