Pesti Srácok

Szijjártó: biztonsági, gazdasági és energetikai téren is rendkívül fontos a magyar-olasz együttműködés

null

Biztonsági és gazdasági téren már jelenleg is rendkívül lényeges a Magyarország és Olaszország közötti együttműködés, az energetikai együttműködés fejlesztése pedig a kapcsolatok újabb dimenzióját fogja jelenteni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.

A tárcavezető az olasz kollégájával, Antonio Tajanival való tárgyalása kapcsán leszögezte, hogy Olaszország még soha nem játszott olyan fontos szerepet a magyar gazdaság szempontjából, mint ma, az ország tavaly hazánk exportjának második legfontosabb célpontja volt Németország után. Szavai szerint ráadásul 2023-ban meghaladta a nyolcmilliárd eurót, s ezzel rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke, így mindenképp rendkívül eredményes évet zárhattak a felek.

Arra is kitért, hogy Olaszország mára bekerült a tíz legnagyobb beruházó közé Magyarországon, az olasz cégek a tizedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják, s ami még újdonság, hogy a védelmi iparban is egyre fokozódik az együttműködés, egyre több közös beruházás indul.

PestiSracok facebook image

- tudatta. Illetve rámutatott, hogy eközben a Nyugat-Balkán stabilitásáért is közös felelősséget vállal a két ország, ugyanis az Európai Unió bosznia-hercegovinai EUFOR Althea műveletének parancsnoka magyar, míg a helyettese olasz.

- fogalmazott. Szijjártó Péter közölte, hogy a kapcsolatok új dimenzióját fogja jelenteni az energetikai együttműködés fejlesztése is, miután nemrég megállapodás született Szlovéniával a földgázvezetékek összekötéséről, ami utat nyit egy magyar-szlovén-olasz földgázszállítási folyosó létrehozása felé, azaz már középtávon számolni lehet az olaszországi LNG-kikötőkbe érkező cseppfolyósított földgázzal a hazai ellátásban. Érintette az idei magyar EU-elnökséget is, amelynek során a kormány határozottan fel kíván majd lépni az illegális bevándorlással szemben, mivel Magyarország "elképesztő nyomással" néz szembe a nyugat-balkáni útvonalon, Olaszország pedig a Földközi-tengeren keresztül.

- jelentette ki.

- fűzte hozzá. Valamint közös érdeknek nevezte a kontinens versenyképességének javítását is, amit elősegíthet az is, hogy Olaszország az egyik legerősebb európai gazdaság, tagja a G7-országcsoportnak. A miniszter az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) ügyvezető igazgatójával folytatott tárgyalása kapcsán emlékeztetett, hogy az elmúlt években újabb válságok ütötték fel a fejüket a világon, s ezeknek egyenes következményeként jelentősen nőtt az éhezők száma globálisan, akik között gyerekek is nagy számban vannak.

Aláhúzta, hogy ilyenkor különösen felértékelődik a humanitárius segítségnyújtás jelentősége, és ezáltal a WFP működése is, amely szervezet emberek millióit látja el a túlélésükhöz szükséges élelmiszerrel.

- mondta. Ezzel összefüggésben tudatta, hogy pár héten belül le is zárul a költözés az új irodaházba, ahol nyolcvan ember fog dolgozni egy nemzetközi csapatban. A WFP működéséhez szükséges pénzügyi műveletek 70 százalékát központosított módon, Budapestről fogják végezni, évente több százezer fizetési műveletet kell majd végrehajtani - tájékoztatott.

- összegzett.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.