Pesti Srácok

Szijjártó: magyar nemzeti érdek a szorosabb együttműködés az Európai Unió és Andorra között

null

Magyarországnak nemzeti érdeke a szorosabb együttműködés az Európai Unió és Andorra között, mert ez egyrészt hozzájárul a közösség megerősítéséhez, másrészt hazánk pozícióját is javítja több területen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Andorrában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a helyi kollégájával, Imma Tor Fausszal közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Magyarország rövidesen átveszi az EU soros elnökségi tisztségét, mégpedig olyan időszakban, amikor a kontinens folyamatosan veszít a versenyképességéből és egyre nehezebb helyzetbe kerül. Aláhúzta: ezért rendkívül fontos megerősíteni az Európai Uniót, és ennek egyik legkézenfekvőbb módja a külső kapcsolatok szorosabbá tétele, például Andorrával.

– szögezte le. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a szorosabb együttműködés nemzeti érdek is, mert van két stratégiai fontosságú terület, amelyen a magyar–andorrai együttműködés erősítheti hazánk pozícióját is.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

– figyelmeztetett. Kiemelte, hogy a másik fontos terület a nemzeti közösségek jogainak védelme.

– mondta.

– húzta alá. A miniszter végül arra is kitért, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében a felek hamarosan beruházásvédelmi megállapodást írnak alá a tervek szerint, illetve a mobilitás egyszerűsítése céljából már készülőben van az egyezmény a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.