Pesti Srácok

Szijjártó Péter a jemeni húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az EU-nál

null

A jemeni síita húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az Európai Uniónál Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, Brüsszelben, valamint arra is javaslatot tett, hogy a közösség nyújtson támogatást a jemeni partiőrségnek a tengeri hajózás biztonságának garantálásához.

A tárcavezető az EU informális külügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a kontinens és a világ is megszenvedi a Jemen jelentős területeit ellenőrző felkelők támadásait a Vörös-tengeren, amelyek veszélyeztetik a világkereskedelem szabadságát, biztonságát és kiszámíthatóságát.

– szögezte le. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ezért javaslatot tett arra, hogy a külügyi tanács a következő ülésén tegyen lépéseket a húszik terrorszervezetté nyilvánítása érdekében, valamint kezdeményezte a jemeni kollégájával folytatott megbeszélése nyomán, hogy az Európai Békekeret rendelkezésre álló forrásaiból a közösség nyújtson támogatást a közel-keleti állam partiőrségének a hajózás biztonságának erősítése céljából. Aláhúzta: ezen EU-s pénzügyi alapban jelenleg 2,5 milliárd eurónyi forrás van szabadon. Végül pedig arra is kitért, hogy a Szuezi-csatorna tranzitdíjaiból Egyiptomnak évente mintegy 9 milliárd eurónyi bevétele van, és ezek az összegek már most 40 százalékkal csökkentek.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.