Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a Stellantis csoport elektromobilitási stratégiájának kulcselemét helyezi Magyarországra

null

A világ egyik legnagyobb autógyártó konszernjének számító Stellantis csoport Magyarországra helyezi elektromobilitási stratégiájának kulcselemét, a 45 milliárd forintos beruházás nyomán biztossá válik a szentgotthárdi Opel-gyár jövője – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a tizenhat márkát, köztük az Alfa Romeót, a Fiatot, a Citroent, az Opelt és a Peugeot-t tömörítő konszern új beruházásának nyomán tovább erősödik hazánk szerepe az elektromos autóipari átállásban. A Stellantis a szentgotthárdi Opel-üzembe hozza elektromobilitási stratégiájának kulcselemét, ahol így a hagyományos meghajtás mellett már az elektromos motorok gyártása is megkezdődhet, ráadásul az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési és tesztelési tevékenységek is odaköltöznek – tudatta.

– mondta. Majd hangsúlyozta, hogy a vállalat harminc országban rendelkezik gyártóbázissal, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi vetélytársa volt Magyarországnak a beruházásért folytatott éles versenyben.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, arra is kitérve, hogy ez még tovább erősíti a magyar-francia gazdasági kapcsolatokat a beruházási és a kereskedelmi oldalon egyaránt. Mi több, a szavai szerint azért is külön értékes ez a siker, mert az országban jelen lévő öt, azaz rövidesen hat autógyártó közül ez az egyetlen egyelőre, amely magyar menedzsmenttel működik.

Szijjártó Péter beszédében az utóbbi évek válságait is érintette, amelyek következtében mára teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, és újra kellett gondolni a beszállítói láncokat. Aláhúzta, hogy ennek fényében Magyarország különösképp büszke lehet az elmúlt időszak beruházási eredményeire, ugyanis miközben a tavalyi első félévben mintegy 30 százalékkal visszaestek globálisan a beruházások, addig itt sikerült 2023-ban megduplázni az addigi éves rekordot. Tavaly a beruházásösztönzési rendszeren keresztül 209 vállalati beruházás érkezett Magyarországra 13 milliárd euró értékben, amelyek nyomán összesen nagyjából húszezer új munkahely jön létre.

– közölte. A miniszter kifejtette, hogy a sikerek zászlóshajója a hazai autóipar, azon belül is az elektromos átállást célzó beruházások.

– fűzte hozzá. Továbbá rámutatott, hogy a tavalyi beruházási csúcs 90 százalékban az autóipari cégeknek köszönhető, és körülbelül ez az arány figyelhető meg a létrehozott munkahelyek tekintetében is.

– jelentette ki. Végül üdvözölte azt, hogy hazánk öt évvel ezelőtt bekerült a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé, és azóta is tartja a pozícióját, a szektor termelési értéke pedig az utóbbi tíz évben a 3,5-szeresére nőtt. Bár a tavalyi végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, az egészen biztos, hogy ismét megdőlt az ágazat teljesítményének rekordja, minthogy az első 11 havi adat 14 százalékos bővülést mutat, és ez a 12 800 milliárd forint máris meghaladta a teljes 2022-es összeget – szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Király Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.