Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nagy magyar siker született az Európai Unió csúcstalálkozóján

null

Nagy magyar siker született az Európai Unió előző napi csúcstalálkozóján, a kormánynak minden egyes célkitűzését sikerült érvényesítenie – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Brüsszelben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU–indiai–csendes-óceáni miniszteri fórum után rendezett sajtóértekezletén újságírói kérdésekre reagálva aláhúzta, hogy el tudták érni azt, hogy a Magyarországnak az európai szerződések szerint járó és azokkal ellentétes módon visszatartott források nem kerülhetnek Ukrajnába.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– szögezte le.

Nem támogatjuk Ukrajna fegyverkezését

Hangsúlyozta, hogy a megszavazott forrásokat nem fegyverszállításokra fogják fordítani, hanem az ukrán állam működésére, az emberek számára.

– tudatta. Szijjártó Péter az Európai Békekeret ukrajnai fegyverszállításra fordítható összegének megemelésével kapcsolatban aláhúzta, hogy ezt Magyarország továbbra sem támogatja, és nem is lesz részese egy ilyen döntésnek, ugyanakkor nem is kíván megakadályozni másokat abban, hogy másként határozzanak.

– figyelmeztetett. A miniszter érintette az Európai Békekeretből a magyar fenntartások miatt visszatartott 500 millió euró kérdését is.

– közölte.

– fűzte hozzá. Kiemelte, hogy a magyar kormány azért nem adta beleegyezését a folyósításhoz, mert az OTP tisztességtelen elbánásban részesült Ukrajnában.

– emlékeztetett.

Jöjjenek el a svédek hozzánk

Kitért a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának ügyére is, és úgy vélekedett, hogy az észak-európai ország kormányfője akkor járna el "tisztességes és korrekt módon", ha eljönne Magyarországra az országgyűlési szavazást megelőzően.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.